Index Vakbarát Hírportál

14 év után távozik a Budapesti Metropolitan Egyetem vezérigazgatója

2023. szeptember 15., péntek 13:35

14 év után távozik a Budapesti Metropolitan Egyetem vezérigazgatója, Tóth Ágnes, aki szeptember 23-i hatállyal adja át tisztségét Wenczel Richárdnak.

Távozik a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) vezérigazgatója, Tóth Ágnes, aki a nyáron meghozott döntésének értelmében, szeptember 23-i hatállyal adja át tisztségét, és más területen folytatja tovább szakmai tevékenységét – derült ki az egyetem honlapján megjelent közleményből.

Az egyetem ebben megköszönte Tóth Ágnes 14 éven át tartó, kiemelkedő munkáját, „melynek fókuszában mindenkor az intézmény fejlesztése, növekedése állt”.

A tájékoztatásból az is kiderül, hogy az egyetem új vezérigazgatója Wenczel Richárd lesz, akinek célja, hogy „a régió legnagyobb és legelismertebb magánegyetemévé váljon a METU”. 

Wenczel Richárd a Deloitte Hungarytől érkezik. A leírás szerint az egyetemi életet is jól ismeri, emellett rendkívül széles menedzseri tapasztalattal rendelkezik, és az intézményben megkezdett korábbi munkára építve, a hazai versenyképességi fordulat zálogaként a minőségi oktatás fontosságát hangsúlyozza, és ennek fejlesztésére törekszik.

Tömegesen távoznak a tanárok a METU-ról

Mint arról korábban lapunk is írt, a Budapesti Metropolitan Egyetem dékánja, Kovács Attila nemrégiben menesztette Murai Andrást, aki 2010 óta vezette a Kommunikációtudományi Intézetet, valamint Gócza Anitát és Gayer Zoltánt is, akik szintén az egyetemen tanítottak.

Ezt követően a METU tíz újságíró-oktatója levélben fordult Kovács Attilához, amiben arról tájékoztatták, hogy mivel a továbbiakban nem látják garantálva az egyetemi oktatói autonómiát, és veszélyben látják a szakmaiságot, illetve csak zavaros, elfogadhatatlan válaszokat kaptak a dékánnak küldött kérdéseikre, ezért nem folytatják tovább munkájukat a METU-n, nem tartják meg óráikat a most kezdődő félévben.

A levelet Élő Anita, Ihász Ingrid, Marosi Gergely, Martin József, Pach Ferenc, Szabó Krisztián, valamint Szalay Dániel írta alá. 

A Budapesti Metropolitan Egyetem írásban reagált a történtekre, és cáfolja, hogy a döntés hátterében politikai vagy ideológiai hatások érvényesülnének.

Rovatok