Index Vakbarát Hírportál

Ilyen percdíjakkal telefonálhatnak a legszigorúbban őrzött rabok

2023. szeptember 16., szombat 20:54

Egy módosításból derült ki, hogy enyhítették a magyar börtönökben a telekommunikációs eszközökre vonatkozó kapcsolattartási szabályokat. Mindezt az alapvető jogok biztosának ajánlására. Az Index azt is megtudta, mennyibe kerül most egypercnyi telefonálás a börtönökben. Kiderült: nem piaci alapon számláznak.

Hiába a magas infláció, 2021 óta változatlan áron telefonálhatnak a rabok Magyarországon. Sőt, egy friss rendelet szerint még a legszigorúbb őrizet alatt álló fogvatartottak kapcsolattartási rendjét is enyhítették. Az erről szóló módosítás szeptember elején jelent meg a Hivatalos Értesítőben, és a héten lépett hatályba – szúrta ki az Index. A módosítást a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, Tóth Tamás altábornagy jegyezte. 

Együttműködő magatartás

A friss utasítás szerint például kikerült a korábbi rendelkezésből az a rész, amely a szigorúbb rezsimbe sorolt fogvatartottak számára a telekommunikációs eszközön keresztül történő kapcsolattartást, havonta egy alkalommal, maximum 30 perc időtartamban határozta meg. Bővebb használatra csak akkor kerülhetett sor, ha a fogvatartott együttműködő magatartást mutatott, és ennek alapján erre engedélyt kapott.

A mostani módosítás tehát enyhített ezen a szigoron, és erre hívta fel lapunk figyelmét a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Kommunikációs Főosztálya is, amely az Indexnek küldött válaszában kiemelte: a mostani változtatás összhangban van az alapvető jogok országgyűlési biztosának ajánlásával, mely szerint

a bv. szervezet alanyi jogon „nyisson lehetőséget valamennyi fogvatartott részére a telekommunikációs eszközön történő kapcsolattartásra”.

Havi 60 perc

A módosításnak köszönhetően a szigorúbb rezsimbe sorolt fogvatartottak alanyi jogon (indokolt kérelem nélkül), többet vehetik igénybe a telekommunikációs eszközön történő kapcsolattartást, mint korábban. Ha a szigorúbb rezsimbe sorolt elítélt bv. fokozata fegyház vagy börtön, a telekommunikációs eszköz útján történő kapcsolattartása havonta egy alkalommal, hatvan perc időtartamban engedhető. Amennyiben pedig fogház, akkor havonta két alkalommal, szintén hatvan perc időtartamban van lehetőség.

És hogy pontosan mennyibe is kerül a telefonálás? Az Index megtudta:

jelenleg átlagosan 69 forintot fizetnek percenként a fogvatartottak a telefonálásért.

Azaz ha egy rab kihasználja a rendelkezésre álló 60 percét, akkor egy alkalommal 4140 forintba kerül neki a telefonálás.

A piacon olcsóbb

Ez jelentősen több, mint amilyen percdíjakat a hazai szolgáltatók kínálnak. A legtöbb csomagban szerepelnek lebeszélhető percek, és különböző feltételekkel még csökkenthetők is a percdíjak, így ezeket nehéz összehasonlítani. Talán pontosabb képet kaphatunk azokból az adatokból, amelyek a feltöltőkártyás csomagokra vonatkoznak.

Az interneten elérhető legfrissebb adatok szerint a feltöltőkártyás ajánlatok közül jelenleg a Magyar Telekom kínálja a legdrágábban a telefonálást, ahol a 990 forintnyi, 40 percnyi telefonálásra használható keret elfogyása után 27 forintba kerül egy perc. A Yettel feltöltőkártyás csomagjában 25 forintos percdíjra bukkanhatnak az érdeklődők, míg a Vodafone-nál ugyan van bizonyos keretig akciós percdíj, de ezenkívül az alapdíjszabás 19 forint, minden hálózatba.

A bv-s percdíjak tehát valóban jóval a piaci ár felett alakulnak, ám míg a legtöbb szolgáltató az elmúlt évben erős emelésbe kezdett az infláció miatt a havidíjakban, addig a börtönökben 2021 óta változatlan áron telefonálhatnak a fogvatartottak. Sőt, ahogyan a BvOP az Indexnek küldött levelében fogalmazott:

a fogvatartotti mobilrendszer-szolgáltatás percdíjainak további csökkentése érdekében folyamatos tárgyalásokat folytatnak a szolgáltatóval.

A bv-s percdíjak egyébként már régóta vita tárgyát képezik. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa is többször vizsgálta már a rendszert. A két évvel ezelőtti jelentésben is megállapította, hogy a percdíjak jóval magasabbak a piaci áraknál.

Ezt a BvOP akkor azzal magyarázta, hogy „míg a polgári lakosság munkabéréből olyan költségeket is fedezni kell, mint az élelmezés, rezsiköltségek, ruházat, a készülék beszerzési ára, addig a fogvatartottak esetében a napi tartási díj megfizetését kivéve ezek a költségek nem jelentkeznek”.

Ugyanakkor – többek között e jelentés hatására – 2021 november 1-jétől hat forinttal csökkentették a percdíjakat, azaz az akkori bruttó 75 forintról a mostani 69 forintra változott a percdíj. A BvOP lapunknak írt válasza szerint ez hamarosan akár még lejjebb mehet.

(Borítókép:  Beliczay László / MTI)

Rovatok