Index Vakbarát Hírportál

Ismert riportert gázolt el egy autós az M0-s autóúton

2023. szeptember 19., kedd 19:00

A Kékfény korábbi riporterét gázolták el szeptember 10-én az M0-s körgyűrűn, erről a Magyar Nemzet értesült a forrásaitól.

Vasárnap reggel az M0-s autóúton az autók között sétált egy férfi, majd az adott útszakaszon egy szabályosan arra közlekedő autó elsodorta. A gyalogos megsérült, a többi autós ki tudta kerülni. Túlélte, azonban kórházba szállították – jelentette az Útinform szeptember 10-én.

A heol.hu érdeklődésére Szabóné Berki Bianka rendőr őrnagy, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a férfi pétervásárai.

A Magyar Nemzetnek kedden több forrásból megerősítették, hogy a balesetet szenvedett 45 éves pétervásárai férfi nem más, mint Berkes Béla, akivel szemben szeptember 18-án emeltek vádat, amelyről itt írtunk bővebben.

Saját kollégái határolódtak el a tetteitől

A férfi ellen 18 rendbeli, bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette, valamint kábítószer-birtoklás vétsége miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség, amely börtönbüntetés kiszabását kérte az egykori riporterre.

Az egyelőre nem világos, hogy a férfi mit keresett gyalogosan az M0-s körgyűrűn, a baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség.

Berkes Bélát saját volt kollégái nevezték meg a botrány kirobbanása után a Kékfényben, és határolódtak el tőle és a tetteitől – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Rovatok