Index Vakbarát Hírportál

Megbénult a Győr–Budapest vasútvonal

2023. szeptember 20., szerda 17:40

Áll a bál a győri vasútvonalon. Hétfőn elkezdődött a szakasz felújítása, amely miatt vonatpótló autóbuszokat vetett be a MÁV. Ez azonban nem bizonyul túl sikeres megoldásnak, ugyanis óriási késésmennyiségek halmozódnak fel, valamint az is előfordul, hogy a buszsofőr nem tudja, merre kell mennie.

Az RTL egy nézője tudatta a csatornával, hogy este 10 óra helyett hajnali 1-re sikerült hazaérnie. A pótlóbusza 150 percet késett, de nem ez volt a legnagyobb problémája. Anna elmondása szerint amikor felszállt a buszra, annyit látott, hogy az utasok mutatják az utat a sofőrnek Google Mapsen keresztül. 

A lány Budapestről utazott Győrbe, és elmondta, a busz többször is eltévedt az utasok instrukcióinak ellenére is. Sajnos a visszaút sem volt zökkenőmentesebb az egyetemista lány számára, Budapest felé Tatabányánál ütköztek akadályba.

A kihelyezett sárga mellényes irányítók hívogatták a központi diszpécsereket, hogy elvesztettek két buszt, tudja-e valaki, merre járnak, és nincs-e valami telefonszámuk, mert nem tudják elérni őket.

Mint írtuk, szeptember 18-án, hétfőn kezdődött a vasútvonal felújítása, de kedden sem alakult könnyebben az utazása azoknak, akik a Győr–Budapest vonalon közlekedtek. A pályaudvar utastájékoztatója szerint 40-70 perces késésekkel kellett számolni a szakaszon. A lány kijelentette,

itthon nem élünk, hanem túlélünk. Túléljük a mindennapokat, a munkát, a hazautazást.

Kiderült, hogy a keddi kellemetlenségeket a szárligeti felsővezeték sérülése okozta annak ellenére, hogy viszonylag hamar orvosolták a problémát a szakemberek.

Rovatok