Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan megszólal a TEK az esztergomi robbantásról

2023. szeptember 21., csütörtök 16:06

Robbantás történt szerda este Esztergomban egy családi háznál. Az épülethez a robbanás előtt a rendőrök is kivonultak intézkedni. A robbanás következtében a TEK egyik munkatársa életét vesztette, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, civil személy nincs köztük. Az elkövető is meghalt a robbanásban. A TEK csütörtök délután szólal meg először hivatalosan.

Ahogy arról az Index is beszámolt szeptember 20-án, szerdán este a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki Esztergom egy külterületi, nem túl sűrűn lakott részére, a Búbánatvölgybe, egy családi házhoz. A TEK egységei 19 óra körül hatoltak be az épületbe, mert – a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos közleménye szerint – a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő, és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre.

Ekkor – a Ripost információi szerint – az egység tagjainak egy része pajzzsal hatolt be a házba, ezek valamelyest felfoghatták a robbanás erejét. A pajzsot nem használó személyek súlyosan sérültek, úgy tudni, hogy testük több pontján is égési sérüléseket szenvedtek. A férfi a hírek szerint már előzőleg fellocsolta a lakást benzinnel, majd amikor érzékelte, hogy a TEK behatolt az épületbe, begyújtotta a bekészített üzemanyagot és a gázpalackot. Az eset során a TEK egyik, a robbantóhoz legközelebb álló munkatársa azonnal életét vesztette, nem sokkal később a korábban masszőrként dolgozó gyilkos is meghalt. Tizenegyen sérültek meg, heten könnyebben, négyen súlyosan.

Az Index információi szerint csütörtök délután hivatalos sajtótájékoztatón ismerteti a TEK az esztergomi műveletet és annak következményeit.

Hősi halottá nyilvánították 

Pintér Sándor hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki szerdán Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély – az elsődleges adatok alapján – szándékosan gázrobbanást idézett elő.

A Belügyminisztérium MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Pintér Sándor belügyminiszter részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak.

Kónya Gábor Lajos rendőr főhadnagy temetéséről később történik intézkedés, a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás valamennyi lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja.

A sérülteket a belügyminiszter elismerésben részesítette.

A tárcavezető a rendészeti államtitkár és a Terrorelhárítási Központ főigazgatója kíséretében csütörtökön meglátogatta a kórházban – nem intenzív osztályon – ápolt sérülteket, akiknek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt – közölte a Belügyminisztérium.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok