Index Vakbarát Hírportál

Megvan a Momentum debreceni polgármesterjelöltje

2023. szeptember 22., péntek 15:04

Mándi László és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a Facebookon jelentették be, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon Mándi lesz a párt polgármesterjelöltje Debrecenben. A Momentum jelöltjét támogatja az LMP, az MSZP és a Nép Pártján is.

„Mi a Momentumban azért dolgozunk, hogy igazságos, emberközpontú és zöld országot építsünk. A Holnap Magyarországát. A Holnap Magyarországához és az őszinte önkormányzatokhoz a Holnap vezetőire van szükség. Mándi László is egy ilyen vezető, aki készen áll az előtte álló munkára” – mondta a bejelentéssel kapcsolatban Gelencsér Ferenc.

Mándi László arról beszélt, hogy a jelenlegi városvezetés támogatja az akkugyárakat és idehozna több ezer kínai vendégmunkást. De nem csak ez az egy probléma van.

Orvosolni kell a város lakhatási gondjait, ezért növelni fogjuk az önkormányzati bérlakások számát

– mondta a videóban a polgármesterjelölt és hozzátette, hogy szeretné Debrecen közlekedését és zöldítését is felülvizsgálni.

Rovatok