Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy nem akarják ezt az ellenzéki pártok, de sokuknak fájhat a végén

2023. szeptember 6., szerda 06:36

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke nyilvánosan azt javasolta a korábbi összefogás pártjainak, hogy a 2022-es országgyűlési választás után a 2024-es EP-választáson is közös listán induljanak. Valamennyi érintettet megkérdeztünk a szocialista politikus elképzeléséről, válaszaik alapján nem lesz összellenzéki lista jövőre. A közvélemény-kutatások viszont azt mutatják, hogy ebben az esetben több párt is európai parlamenti mandátum nélkül maradhat.

A 2019-es európai parlamenti választáson, 43,58 százalékos részvétel mellett az alábbi pártok szereztek mandátumot:

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke néhány nappal ezelőtt a jövő évi EP-választással és a hatpárti ellenzék újra közös listán történő indulásának lehetőségével kapcsolatban úgy fogalmazott, „a következő EP-választások tétje, hogy képes-e a hazai ellenzék csökkenteni a Fidesz képviselőinek számát az Európai Parlamentben, ezzel segítve az európai demokraták többségének fenntartását is, fékezve a szélsőjobb előretörését, ahová Orbán is húz. Erre csak akkor van esélyünk, ha együtt, egy EP-listán indulunk.”

Az önkormányzati választáson biztosnak tűnik a pártok együttműködése, de megkérdeztük a 2022-ben közösen indult szövetség többi szereplőjét, hogy mit gondolnak Kunhalmi Ágnes javaslatáról. Válaszaikból kiderült, hogy az MSZP-n kívül – valamint az LMP és a Párbeszéd közötti, közös zöld listára vonatkozó tárgyalások kivételével –, valamennyi párt önállóan kíván indulni az EP-választáson.

Kik jutnának be?

Az IDEA Intézet 2023. július 28. és augusztus 9. között készített reprezentatív közvélemény-kutatást közösségi média alapú kérdőív segítségével, 1800 fős mintán. Ennek legfőbb megállapítása az volt, hogy

a legutóbbi vizsgálati időszakhoz képest az idei évben először csökkent némileg a kormánypártok népszerűsége. A szokottnál nagyobb elmozdulás ellenére az ellenzéki pártok egyike sem tudta növelni a támogatottságát, így kérdéses, hogy a kormánypártok támogatottságának csökkenése mennyire mutatkozik majd tartósnak.

Az IDEA kutatásában a biztos szavazó, pártot választók között négy ellenzéki párt lépi át az 5 százalékos küszöböt, de közülük csak kettő volt a hatpárti összefogás része:

Az „egyéb párt” kategória 5 százalékot mutat. A kérdésfeltevés így szólt: „Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, ön melyik párt listájára szavazna?”

A Republikon Intézet 2023. július 14–25. közötti telefonos adatfelvétel után ezer válaszadóval a következő állásra jutott a pártot választani tudók körében:

Mandátumokat hozna a közös zöld lista?

A Závecz Research augusztus végén a Megújuló Magyarországért Alapítvány megbízásából készített ezer fő telefonos megkérdezésével reprezentatív kutatást.

Ez alapján a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt, valamint közös lista esetén az LMP–Párbeszéd is szerezne mandátumot az ellenzéki oldalról. A felmérést a Zöld Hang ismertette, anyagukban nem tértek ki a Mi Hazánk Mozgalom lehetséges mandátumaira.

Arra ugyanakkor kitértek, hogy a zöld szavazók eltökéltsége alacsonyabb, mint a Mi Hazánk, a Fidesz, a DK, a Momentum és az MKKP szavazóinak elszántsága, de a pártnélküliek között nagyobb a szimpátia a zöld közös lista, valamint az MKKP és a Momentum felé, mint a Fidesz, a DK vagy a Mi Hazánk irányába.

A kutatásból azt a következtetést vonták le, hogy „eredményes kampánnyal az egy EP-mandátum bizonyos, de a két mandátum is elérhető egy zöld közös lista számára”.

A főszereplők

Gyurcsány Ferenc márciusban, a Spirit FM-nek adott interjújában jelentette be, hogy Dobrev Klára, Molnár Csaba és Vadai Ágnes lesz a Demokratikus Koalíció EP-listájának első három helyén. Dobrev Klára és Molnár Csaba most is EP-képviselő, Vadai Ágnes a magyar Országgyűlés tagja, a pártelnök szerint már régóta szeretett volna Brüsszelbe menni.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke áprilisban közölte, hogy a párt 2024-es európai parlamenti választási listájának élén – hasonlóan a 2019-eshez – Donáth Anna, valamint Cseh Katalin kapnak helyet.

A Párbeszéd–Zöldek listavezetője Jávor Benedek lesz. A politikus korábban az LMP frakcióvezetője volt, majd a pártszakadás után már párbeszédes képviselőként 2014–2019 között az Európai Parlamentben dolgozott. Jelenleg a főváros brüsszeli képviseletének vezetője.

A többi párt esetében még várni kell a hivatalos bejelentésre. Információink szerint az MSZP listáját Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezetheti. A Fidesz–KDNP listájának élén a korábbi hírek szerint Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter lesz.

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok