Index Vakbarát Hírportál

Hiába a kormányhivatal és a NAV döntése, továbbra is jogellenes építkezés zajlik Újbudán

2023. szeptember 22., péntek 06:24

A kormányhivatal már megtiltotta, a NAV lezáratta az építkezést a XI. kerületi Barackmag utcában, de az apartmanház kivitelezője pár nap múlva folytatta a munkát. Miközben az építkezés súlyos problémákat okoz a XI. kerület lakosainak.

Korábban az Index is beszámolt róla, lezárt a katasztrófavédelem egy utcát a XI. kerületben, ahol több méter hosszan beszakadt az út, és 35 ház gáz nélkül maradt. Ezt az újbudai Barackmag utcában épülő apartman kivitelezőjének a számlájára írták, aki a támfalat nem megfelelően építette meg.

A kormányhivatal arra kötelezte a kivitelező céget, hogy építsenek megfelelő támfalat, amelyre 8 nap haladékot adtak. Azonban a kapott határozat ellenére sem épített megfelelő támfalat, így az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz került.

Azonban hiába tiltotta meg a kormányhivatal az építkezés folytatását, és zárta le a területet a NAV, még szeptember 21-én is zajlott egy szálloda építése az újbudai Barackmag utcában.

Az apartmanszállodát egyébként hamarosan át is kellene adni, de szinte sehogy sem áll az építkezés – derült ki az RTL Híradó riportjából. A kormányhivatal szakértői véleményeket is kért a vállalkozótól, de az nem teljesítette ezek beszerzését, átadását.

Így a NAV lezárta a területet, mindenkit hazaküldtek 15-én, de pár nappal később újra folyt a munka. Bereczky Gábor, a Civil Védegylet Egyesület főtitkárhelyettese elmondta, a helyieknél már nagyon fogy a türelem.

Többen is megkeresték, hogy egy lakossági akció keretében kellene lezárni az építkezés körüli területet autókkal.

Az építtető cég ma nem válaszolt a Híradó kérdéseire, ahogyan a NAV sem.

Hiába tiltotta meg  az építkezés folytatását, és zárta le a területet a NAV, ma is zajlott egy szálloda építése az újbudai Barackmag utcában. Az utca emiatt tovább süllyedt, már az úttest is elkezdett beszakadni. A helyiek szerint trehányul építettek meg egy támfalat, amiatt megy tönkre az út. Az építtető cég ma nem válaszolt kérdéseinkre. A NAV az üggyel kapcsolatban érdemben nem reagált a megkeresésünkre.

Rovatok