Index Vakbarát Hírportál

A kormány polgárőröket rendel a határra, márciusban pedig emeli az egészségügyi szakdolgozók bérét

2023. szeptember 25., hétfő 14:06

Egy friss törvénytervezetből derült ki, hogy 395 milliárd forintot szán a kormány az egészségügyi szakdolgozók béremelésére. Az intézkedés velejárója, hogy a 84 ezer érintettet új fizetési kategóriába sorolják, egyoldalú szerződésmódosítással. A kormány tervei között szerepel, hogy polgárőröket rendel a határra, mert kevés a határvadász.

Kocsis Máté a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén jelentette be, hogy „a frakció javaslatcsomagot nyújt be a kormánynak a határvédelem megerősítésére”. De nemcsak ez történt meg, hanem a kormányzat a javaslatból előkészített egy törvényszöveget is, amit a Belügyminisztérium szombat este már közzé is tett a kormány honlapján, a címe pedig ez:

A közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvény.

Ez egy terjedelmes, mintegy 30 oldalas anyag, amely egyébként nemcsak a címében szereplő témákról szól – írja a hvg.hu.

A tervezet huszonötféle törvényt módosít, többek között a rendőrségre, a polgárőrségre és a határvédelemre vonatkozóktól kezdve többféle egészségügyi tárgyú jogszabályon és a lőfegyverekről, a magánnyomozói tevékenységről szólókon át a köznevelési vagy éppen az uniós források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényig.

A törvényjavaslat-csomag része, hogy a polgárőrségről szóló törvény módosításával a polgárőröknek is feladatul szabná a kormány a határvédelmet.

A szöveg szerint 

a polgárőr egyesület alapfeladata lesz »az államhatár védelmében és az illegális migráció megakadályozásában történő közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot« ellátni.

Az intézkedés hátterében az állhat, hogy kevés a határvadász, az állomány feltöltöttsége messze van a kormány által célként megjelölttől, ezért a polgárőröket is bevetnék. A javaslatcsomag egy másik pontja egyébként bevezeti a „kiemelt határvadász szolgálati pótlék” fogalmát is, összeget nem írnak, de ezzel akarják a jelentkezők számát növelni

Márciusban emelik a szakdolgozók bérét 

A csomag másik fontos eleme az egészségügyi szakdolgozók béremelése, ami jövő márciusban esedékes. A bérfejlesztés első fázisa idén júliusban volt, az egészségügyi szakdolgozók 18 százalékos béremelést kaptak.

Jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83 889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan

– olvasható ki a javaslatcsomagból, amely egészen pontos számot is tartalmaz, mennyibe is kerül  ez az államnak: 394,83 milliárd forintba.

A tervezet szerint „az egészségügyi szakdolgozót és egyes egészségügyben dolgozót alap vagy kiemelt fizetési osztályba kell besorolni”. Kiemelt fizetési osztály ott jár, ahol az egészségügyi dolgozó „fokozott fizikai és pszichés körülmények között, fokozottabb kockázattal, nagyobb munkaterheléssel járó munkaterületen, különösen nagy felelősséggel járó szakterületen, kiemelt ellátást végző területen vagy speciális kompetenciákat igénylő szakmában” végez tevékenységet.

Rovatok