Index Vakbarát Hírportál

Rács mögött maradnak a börtönőrőrök, akik félholtra vertek egy elítéltet Tiszalökön

2023. szeptember 29., péntek 15:13

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elrendelte a négy smasszer letartóztatását, ami ellen a gyanúsítottak és a védőik fellebbeztek – értesült az Index. A tiszalöki börtönben szeptember 25-én négy börtönőr megvert egy elítéltet, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

„A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás és életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indítványozta négy büntetés-végrehajtási dolgozó letartóztatását, akik megütöttek egy fogvatartottat” – közli a hírt az ugyeszseg.hu

Az eddigi adatok szerint 2023. szeptember 25-én, reggel, „vagyon elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése” miatt a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási intézetben egy középkorú elítélt többször megszegte a börtönszabályokat. Mindezt észlelte a felügyelet, és két büntetés-végrehajtási dolgozó a fogvatartottal szemben testi kényszert és bilincset alkalmazott.

„A megalapozott gyanú szerint ezt követően a felügyelők – akikhez később még két társuk csatlakozott – túllépték a jogszerű intézkedés kereteit és többször megütötték a férfit” – fogalmaz az ügyészség.

A férfit a mentőszolgálat eszméletlenül, életveszélyes állapotban szállította kórházba. A nyomozó ügyészség tanúként hallgatta ki a megvert férfit, és elrendelte az elkövetők őrizetét. Az ügyészség szerint a börtönőrök tagadták a bűncselekmény elkövetését, amely – a bűnhalmazatra tekintettel – akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Mint azt korábban megírtuk, a középkorú férfinak csaknem 100 napja volt már csak hátra a börtönbüntetéséből.

Pénteken a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája elrendelte a négy börtönőr letartóztatását

– mondta el az Indexnek Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője, aki hozzáteszi, a döntés nem végleges, ellene a gyanúsítottak és védőik fellebeztek.

A BvOP elítéli a bántalmazást és fegyelmi eljárást indít

„A büntetés-végrehajtási szervezet elítéli a fogvatartottak bántalmazását” – áll a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP). Szerintük az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, amelyek ellen szervezetük minden rendelkezésükre álló eszközzel fellép.

Mint írják, a büntetés-végrehajtási szervezet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkatársai még a legkevésbé együttműködő, verbális vagy akár fizikai agressziót tanúsító fogvatartottak esetében is higgadtan, jogszerűen és szakszerűen intézkedjenek.

A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben történt rendkívüli esemény kapcsán a börtön a szükséges intézkedéseket megtette. Az intézet parancsnoka az eseményben érintett állománytagokkal szemben fegyelmi eljárást rendelt el, valamint őket szolgálati beosztásukból felfüggesztette.

„Ezen túl tovább erősítjük a börtönök felügyelőinek képzését, érzékenyítését és pszichikai felkészítését a rendkívüli események hatékony és szakszerű kezelése érdekében” – írja a BvOP.

Rovatok