Index Vakbarát Hírportál

Dobrev Klára: Egy erős baloldali politika tud rendet rakni ebben az országban

2023. október 2., hétfő 20:44

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője, a párt árnyék-miniszterelnöke volt a vendég a Partizán hétfő esti műsorában, ahol az ellenzéki politikus aktuálpolitikai témákban nyilatkozott.

Gulyás Márton műsorvezető kérdésére, miszerint ki a DK elsődleges politikai ellenfele, Dobrev Klára a következő választ adta:

Mindig is a Fidesz az elsődleges politikai ellenlábas. Le kell bontani az Orbán-rendszert, rendszerellenzéknek tekintjük magunkat.

A DK EP-képviselője ezután arról beszélt, hogy meglátása szerint a Fidesz az elmúlt 13 évben kiölte a magyar politikából a tisztességes, politikai versenyt. „Itthon ezt a versenyt felülírja a »diktatúra« elleni küzdelem. A DK egy erős baloldali szociáldemokrata párt, de ott vannak például még a liberálisok és a zöldek is” – sorolta fel a nagyobbik kormánypárttal szemben álló erőket a politikus.

Gulyás Márton ezután felhozta azt a kritikát, amit sokszor megkap a baloldal. Az elmúlt években ugyanis többször elhangzott, hogy az ellenzék nem képes érdemi alternatívát mutatni Orbán Viktor kormányzásával szemben.

Dobrev Klára erre úgy reagált, hogy a 2022-es választások óta a Fidesz nagyjából egymillió szavazót veszített. A műsorvezető közbeszúrt kérdésére azt mondta, hogy ezt a kijelentését a számokra alapozza. Hozzátette: akkor lenne elégedett, ha a DK támogatottsága tartósan 55 százalék felett lenne.

„Május óta a Fidesz tábora valamelyest kisebb lett, tavasszal a választókorúak 32 százaléka támogatta, most 30 százalékon áll. A legerősebb ellenzéki párt továbbra is a Demokratikus Koalíció, a nyáron nem változott a támogatottsága, 13 százalék sorakozik fel mögéjük” – derült ki a ZRI Závecz Research Intézet szeptember első felében készült reprezentatív közvélemény-kutatásából. 

Megjegyezte azt is, hogy a DK számára az elmúlt egy év a kármentésről szólt. Úgy fogalmazott, hogy „vissza kellett adni az ellenzéki szavazóknak a hitet és a reményt, hogy ezt a rendszert le lehet váltani”.

„Jövő júliusban látjuk majd, hogy a rendszer maga mennyire ágyazódott be. Szentül hiszem, hogy az Orbán-kormány politikájának nincsen többsége ebben az országban” – tette hozzá az árnyék-miniszterelnök.

Fizessen többet a nagytőke

A gazdasági jellegű kérdésekre kitérve Dobrev Klára irányt mutatott. „A multinacionális nagytőke fizessen több adót, ne csak Magyarországon, hanem a világon máshol is. Tízszeres terhet viselnek a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok. Ez egy perverz elosztási rendszer” – mondta Dobrev Klára, aki ezután leszögezte, hogy nem pécézték ki a vagyonosokat, csupán az igazságtalanságokat akarják eltüntetni.

„A 2022-es politikai kudarc után eldöntöttük, hogy soha többé nem engedjük meg, hogy bárki eltérítsen minket arról az útról, hogy Orbánt egy baloldali szociáldemokrata politikával kell legyőzni. Erősen hiszek abban, hogy az orbáni rémálom után egy erős baloldali politika tud rendet rakni ebben az országban” – kanyarodott vissza a beszélgetés későbbi pontján az árnyék-miniszterelnök az egyik legfőbb gondolatához.

A DK nem kér a budapesti olimpiából

Dobrev Klára azt is mondta, hogy az ellenzék most jobb állapotban van, mint 2019-ben. „Meg fognak állapodni a pártok a 2024-es önkormányzati választás előtt az ellenzéki jelöltekről, mindenki nyugodjon meg” – üzente.

Gulyás Márton ezután azt mondta, hogy információk szerint a főváros nem fogja megvétózni a budapesti olimpiai rendezés tervét, ha lesz ilyen. „Én nem hallottam ilyesmiről, azt viszont nyugodtan mondhatom, hogy minden erőmmel ellene megyek. Amikor orvos és szike sincs a kórházakban, akkor olimpiáról beszélni dühítő és bosszantó dolog, ez brutális anyagi terhet róna az országra” – fejtette ki Dobrev Klára.

A teljes beszélgetés alább tekinthető meg:

Rovatok