Index Vakbarát Hírportál

Kínai zászlót tűzött a polgármesteri hivatal épületére a Momentum Debrecenben

2023. október 2., hétfő 19:38

A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc a Facebookon számolt be arról, hogy debreceni frakcióülésük után a polgármesteri hivatal épületére kitűzték Kína zászlaját, a párt szerint ugyanis Papp László, Debrecen polgármestere nem a helyiek, hanem a Kínai Kommunista Párt érdekeit képviseli.

2022 őszén jelentették be, hogy a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplőjének számító kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) egy 7,34 milliárd eurós beruházást valósítana meg Debrecenben. A tervek szerint 2025-re adnák át az üzemet, amelynek nagy sajtóvisszhangja volt az elmúlt időszakban az akkugyárügyi közmeghallgatáson tapasztalt heves indulatok miatt. 

Január 9-én a lakossági közmeghallgatást Debrecenben bekiabálások és pfujolások zavarták meg. A felszólalók a környezeti károk, a gyár vízigénye, az akkumulátorgyártás károsanyag-kibocsátása miatt aggódtak leginkább.

A kínai gyár közölte, ez a projekt lehetővé teszi, hogy jobban és időben reagálhassanak az ügyfeleik igényeire, tekintettel arra, hogy Magyarország Európa közepén fekszik, és számos autógyár itt található. A beruházó szerint a projekt Debrecennek és Magyarországnak is jelentős adóbevételeket generál és munkahelyeket teremt, a helyi gazdaság új hajtóerejévé válhat a jövőben.

A magyar kormány egyértelműen letette a voksát, ha rajtuk múlik, az ország akkumulátor-nagyhatalom lesz, a Momentum viszont határozottan az akkumulátorgyár ellen van.

Gelencsér Ferenc, a Momentum Mozgalom elnöke a Facebook-oldalán írta meg, hogy a hétfői kihelyezett, debreceni frakcióülésük után „elvitték a debreceniek véleményét” Papp Lászlónak, a város fideszes polgármesterének.

A helyiek ugyanis nem akarnak vízzabáló méreggyárakat a legjobb minőségű földjeikre, pláne úgy, hogy még a munkaerő sem áll rendelkezésre. Az állampárti Papp László nem a helyiek érdekeit képviseli, hanem a Kínai Kommunista Pártét. Éppen ezért elvittük neki a főnökei zászlaját, lobogtassa büszkén.

– írta a pártelnök a bejegyzésben.

Hozzátette azt is, hogy Magyarországnak uniós pénzekre van szüksége, nem kínai „méreggyárakra”.

A Momentum korábban is akciózott már: július végén szintén Debrecenben, a polgármesteri hivatal előtt tiltakozott Mándi László és Szabó Bence, a Momentum helyi önkormányzati képviselői, valamint több aktivista is.

Rovatok