Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek egy volt jobbikos jelölt ellen, mert kamaszokat molesztálhatott

2023. október 4., szerda 10:46

A Békés Vármegyei Főügyészség 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett minősített szexuális erőszak bűntette, szexuális visszaélés bűntette, gyermekpornográfia bűntette, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy 68 éves gyulai férfi ellen, aki kiskorú tanítványait molesztálta.

A vádirati tényállás szerint a férfi az 1980-as évek végétől karateedzőként tevékenykedett Gyulán, az edzéseket 2010 szeptemberétől a saját lakóházában kialakított edzőteremben tartotta.

A terhelt 1990-től letartóztatásáig több gyermekkorú és fiatalkorú fiú tanítványával fajtalankodott, illetve közösült, továbbá az edzések alkalmával meztelenül fotózta, videózta őket szeméremsértő módon, nemi vágyának felkeltése és kielégítése céljából.

A szexuális cselekményeket, illetve a felvételek készítését a terhelt kezdeményezte szexuális indíttatásból edzői tekintélyének, a tanítvány és az edző közötti bizalmi és függelmi viszony felhasználásával, a tanítványok fejlődésére és annak nyomon követésére hivatkozva, egyes sértetteket érzelmileg is manipulálva, esetenként szeszes italtól befolyásolt állapotba is hozva őket.

A főügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában elsősorban arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfi letartóztatását az ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn.

Ezenfelül a főügyészség indítványt tett arra, hogy a bíróság a férfit végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, illetőleg végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

A főügyészség indítványa arra is kiterjed, hogy a bíróság a különleges bánásmódot igénylő sértettek kímélete okán és védelmük érdekében a tárgyalásról a nyilvánosságot zárja ki.

Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik, írja közleményében az ügyészség. A bűncselekménnyel megvádolt férfiról a rendőrségi nyomozás kezdetekor jelent meg a hír, miszerint a Jobbik jelöltje volt a 2019-es önkormányzati választásokon.

Az Index korábbi megkeresésére válaszul a Jobbik sajtóosztálya közölte: a sajtóban megnevezett személy alig másfél évig volt tagja a párt gyulai szervezetének, 2021 tavaszán indoklás nélkül lépett ki a Jobbikból.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok