Index Vakbarát Hírportál

Az élelmiszer-pazarlás csökkentéséért nyitott utcatárlatot a Nébih

2023. október 7., szombat 11:25

A Nébih idei rajzpályázata azt járta körül, hogy a gyerekek milyen konyhai praktikákat tanultak a nagyszülőktől a pazarlás elkerülése érdekében. A felhívásra 111 pályamű érkezett az ország 87 iskolájából, amelyek közül a legkiemelkedőbb alkotások mutatkoznak be.

Utcatárlatot nyitott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Maradék nélkül program rajzpályázatának pályaműveiből.

A „Nagyi szerint” pályázat alkotásaiból kiderül, hogy a gyerekek milyen pazarláscsökkentő praktikákat tanultak a nagyszülőktől.

A kiállított rajzok a hivatal II. kerületi központjának kerítésén tekinthetők meg a következő hónapokban.

A kiállítás díjátadóján Nemes Imre, a Nébih elnöke kiemelte, sok szellemes alkotás született, amelyekből sugárzik a pozitivitás.

Kasza Gyula, a Maradék nélkül program vezetője kifejtette, a pályázó gyermekek olyan felnőttek lesznek, akik felelősséggel bánnak az élelmiszerekkel. Hozzátette, a január végéig látható utcatárlat valamennyi alkotásán visszaköszön a nagyszülőktől látott, étel iránti tisztelet. Mint mondta, ez a legfontosabb lecke, amelyet egy gyermek a felnőtt életbe útravalóként magával vihet, így erősítve a fenntarthatóságért folytatott küzdelmet.

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, ennek döntő része a háztartásokban termelődik. Fejenként átlagosan 60 kilogramm hulladékot termelünk egy évben, amelynek nagyjából a fele elkerülhető lenne

Rovatok