Index Vakbarát Hírportál

Az elsikkasztott vagyon minden fillérét elkaszinózta egy férfi

2023. október 9., hétfő 16:22

Több mint 36 millió forintnyi sikkasztás gyanúja miatt hallgattak ki a szigetszentmiklósi rendőrök két férfit, akik egy klímaberendezések raktározásával és az ezzel kapcsolatos logisztikai feladatok ellátásával foglalkozó cég árukészletét dézsmálták meg.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon közölte, hogy a rendőröket a cég értesítette, miután a leltárban jelentős hiányt fedeztek fel. A kezdettől belső emberre gyanakvó szigetszentmiklósi rendőrök egy tordasi és egy miskolci férfit hallgattak ki.

A nyomozás alatt kiderült, hogy tavaly december óta hatosával, tízesével csapolták meg a raktárkészletet. A 35 éves raktáros, valamint az 53 éves gépkocsivezető „társulása” kilenc hónap alatt csaknem 36,5 millió forint kárt okozott a cégnek: tizenöt alkalommal 123 szettet, vagyis 246 terméket emeltek el, majd adtak tovább.

Az alkalmanként 200 ezer forintot kapó sofőr nehéz anyagi helyzetére hivatkozott a kihallgatásán. A magát szerencsejáték-függőnek valló raktáros az elsikkasztott vagyon szinte minden fillérét elkaszinózta – tették hozzá.

A szabadlábon védekező páros ellen a további eljárást sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság – áll a közleményben.

Rovatok