Farkas Csaba a Momentum polgármesterjelöltje a jövő évi önkormányzati választásokon a XII. kerületben – jelentette be a párt csütörtökön.
„Farkas Csaba vagyok, jogász, a Rendőrtiszti Főiskola egykori oktatója, Hegyvidék korábbi rendőrkapitánya, újdonsült nagyapa. Tanultam, tanítottam, majd laktam is a XII. kerületben. Rendőrkapitányként megismerhettem az itt élők mindennapi gondjait, de örömét is. Imádom a természetet, gyerekkorom óta aktívan sportolok – 3. danos, fekete öves karatemester és jógaoktató is vagyok” – mutatkozott be Facebook-oldalán a Momentum XII. kerületi polgármesterjelöltje.
Farkas Csaba hozzátette: „Az idei év folyamán ismertük meg egymást jobban a kerület országgyűlési képviselőjével, Hajnal Miklóssal, valamint a Momentum Mozgalom elnökségével is, beszélgetéseink során visszatérő kérdés volt az önkormányzatok sorsa. Bármennyire is korlátozták az önkormányzatok hatáskörét, én hiszem, hogy itt még van megoldás számos problémára. Épp ezért is megtisztelő, hogy engem kértek fel, hogy a Momentum Hegyvidék polgármesterjelöltjeként dolgozzak a kerületért”.
A Momentum szerdán bejelentette, hogy Győrben az újságíró Pintér Bencét támogatják polgármesterjelöltként.