Index Vakbarát Hírportál

Eltört a sín a Nyugati és Kőbánya alsó között, jelentős késésekre kell számítani

2023. október 12., csütörtök 12:31

A Nyugati pályaudvar és Kőbánya alsó között egy szakaszon várhatóan délig csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok síntörés miatt. A Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Záhony, a Budapest–Cegléd–Szeged és a Budapest–Lajosmizse vonalon 20-40, esetenként 40-60 perces késésekre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani.

A síntörés miatt a vonatok többsége a Nyugati helyett Kőbánya-Kispestről, valamint az elővárosi állomásokról indult és érkezett csütörtök délelőtt. Délre a hibát elhárították, és ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Nyugati pályaudvar és Kőbánya alsó között.

Mint írták, a lentebbi kivétellel a vonatok ismét a teljes útvonalukon közlekednek. A menetrend kora délután állhat helyre a ceglédi, debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalon. Az M3-as metrón és a 151-es buszon délig fogadják el a vasúti jegyeket és bérleteket – tették hozzá.

Forgalmi változások:

Mint megírtuk, Lázár János építési és közlekedési miniszter több kiemelt fejlesztést is leállított. Ilyen volt például a Ferencváros C elágazás–Kőbánya felső–Rákos–Rákosliget, valamint Rákos–Gyömrő vasúti vonalszakasz fejlesztése, de törölték a Galvani hídra vonatkozó beruházást is. 

Rovatok