Orbán Viktor idén többször, például a Tranzit Fesztiválon, valamint a Demográfiai Csúcson is részletesen beszélt a liberálisok és a konzervatívok közötti különbségekről. Elemzőt kérdeztünk a miniszterelnök gondolatairól.
A liberálisok meghekkelték a világ politikai diskurzusát – jelentette ki a kormányfő az idei Demográfiai Csúcson.
Figyeljék meg, a liberálisok félelmeket keltenek, mert ahol az egyénnek nincs más támasztéka, mint önmaga, ahol a dolgoknak nincs más mércéje, csak az egyéni öröm és haszonszerzés, ott könnyen bekopogtat az irracionális félelem a jövőtől. Ez a liberálisok célja, ennek napirenden tartása, felnagyítása
– húzta alá Orbán Viktor, hozzátéve: a liberálisok azt várják az emberektől, éljenek úgy, hogy minden cselekedetüket egy bekövetkező világvégének rendeljék alá. „A félelem defetistává tesz bennünket, azt mondjuk, nincs jövő, és ez önbeteljesítő jóslattá válik” – figyelmeztetett a miniszterelnök.
A kormányfő kifejtette: „A világ működésének értelmezési keretét a liberálisok nemes egyszerűséggel meghekkelték. Két lépésben: meghekkelték antropológiai értelemben, hogy miként gondolkozzunk az emberről, és meghekkelték stratégiai értelemben, hogy miként gondolkodjunk a jövőről”.
Orbán Viktor a Tranziton úgy vélekedett, a választóvonal valójában az ember megértésénél van, „a liberálisok és a velük lévő baloldal határozottan azt mondja, hogy az életben egyetlen fontos dolog van: ez te magad vagy. Ennek van egy nagy politikai tábora a nyugati világban. A másik felfogása az embernek mint lénynek – ez a konzervatív oldal –, amely azt mondja, azért vannak a világon, hogy boldogok legyenek, de vannak fontosabb dolgok, mint saját magunk, ilyen a családunk, a hazánk és Isten. Ezek léteztek előttünk is, és ha ezek fontosabbak, mint én, akkor arra választ kell találni, hogy a nálad fontosabb dolgot hogyan akarod szolgálni. Ebből egészen más politika jön”.
Orbán Viktor szerint, ha az emberek olvasnak történeti munkákat, azt tapasztalják, hogy „a legizgalmasabb viták úgy festettek korábban, hogy liberálisok kontra konzervatívok. Ezek a táborok elkezdtek egymáshoz közeledni, és a fasizmus, valamint a kommunizmus megjelenésével szövetséget kötöttek. A liberálisok 1990 után rájöttek arra, hogy mindjárt vége van, a viták újra a liberálisok és a konzervatívok között lesznek, ezért gyorsan berendezkedtek, elfoglalták az intézményeket, megadták a nyelvi kereteket, például akkor találták ki, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális”.
A konzervatívok közben örömködtek, hogy vége van a kommunizmusnak, és mire észbe kaptak, a másik oldal már régen megszervezte magát, azóta is van egy jó tízéves hátrányunk.
Nagy Attila Tibor lapunk kérdésére hangsúlyozta, „az európai politikában a konzervatívok és a liberálisok közötti ellentét nem annyira éles, mint ahogy a magyar miniszterelnök láttatni igyekszik, korábban sem volt feltétlenül az. Németország (NSZK) 1990 előtti történetében a liberális FDP hosszú éveket töltött kormánykoalícióban a kereszténydemokrata CDU/CSU-val. Utóbbi évtizedek óta magáénak vallja a liberális demokrácia alapértékeit. Más országban is található arra példa, hogy egy jobbközép pártban a konzervativizmus és a liberalizmus elvei megférnek egymással (például a svéd Mérsékelt Párt), méghozzá úgy, hogy a szabad piac, a szabadságjogok igénylése, a kereszténydemokrata (keresztényszociális) családpolitika megférnek egymással. Sőt, a zöldpolitika – amely az 1970-es, 80-as években még rendszerellenesnek számított több nyugati országban – a magukat konzervatív/kereszténydemokrata pártoknak vallók fontos programpontjaivá váltak”.
A politikai elemző hozzátette: az európai mainstream pártok, illetve pártszövetségek között tehát nem áthidalhatatlanul élesek az ellentétek, nem véletlen, hogy az Európai Parlamentet az Európai Néppárt mellett a balközép szocialisták, szociáldemokraták és a zöldek koalíciója vezeti már évek óta, „ugyanakkor az ökopolitikában olykor vannak éles ellentétek, amelyet az uniós, a természet helyreállításáról szóló jogszabály júliusi elfogadása is mutatott, amelyben az Európai Néppárt kritizálta a zöldeket”.
Nagy Attila Tibor megjegyezte, a Fidesz vezetése a mainstream konzervatív-kereszténydemokrata európai pártcsaládot, az Európai Néppártot már nem tartja igazi konzervatív irányúnak, inkább az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciója áll közelebb hozzá, soraiban a Giorgia Meloni-féle Olasz Testvériséggel.
A Fidesznek eddig nem sikerült az a terve, hogy az ECR és az Identitás és Demokrácia pártcsaládok erőiből egy nagyobb európai pártszövetséget hozzon létre, de abban reménykedik, hogy a 2024-es európai parlamenti választásokat követően új lehetőség nyílik, amikor amúgy is újraosztják a főbb pozíciókat az uniós politikában
– mutatott rá az elemző.
Nagy Attila Tibor az erőviszonyokra vonatkozó kérdésünkre elmondta: „Az európai uniós politikában a konzervatívok és a liberálisok közötti erőviszonyok egyértelműen az előbbiek javára billennek el, ha a pártcsaládok erejét nézzük: jelenleg az EPP-é a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben, az EPP adja az Európai Bizottság elnökét, és több biztos is az ő köréből került ki. Nyolc uniós tagállam kormányfője, illetve államfője az Európai Tanácsban szintén az EPP-hez tartozik. Ugyanakkor jelentős veszteség, hogy a 2021-es németországi választásokon az EPP legnagyobb befolyással bíró német pártjai, a CDU/CSU kikerült a németországi szövetségi kormányból. Az európai liberálisok csak négy országban adják a kormányfőt, és kisebb frakcióval is rendelkeznek az Európai Parlamentben”.
Az elemző arra is felhívta a figyelmet: az uniós konzervatív és liberális politikai erők közötti aszimmetria csalóka, mert az európai liberális pártok – mint például a holland VVD – jobbközép ideológiát is képviselnek, tehát van olyan liberálisnak tekintett nyugati párt, amely nem veti el élesen a jobboldalinak tekintett értékeket. „Ez újfent magyarázza, hogyan lehetett Nyugat-Európában számos esetben konzervatív/kereszténydemokrata és liberális erők kormánykoalícióban való közös részvétele, és látható az is, hogy a jelenlegi európai uniós politikát is érdemben befolyásolja az EPP és a Renew Europe együttműködése” – mutatott rá Nagy Attila Tibor.
Az európai közvélemény-kutatási adatok jelenleg nem mutatnak drámai elmozdulást egyik vagy másik irányba, vagyis a magyar miniszterelnök által kívánatosnak tartott európai jobboldali/szélsőjobboldali pártok egyelőre nem tudnak vezető erővé válni, kisebb elmozdulások ugyanakkor lehetségesek.
Nagy Attila Tibor megemlítette azt is, hogy Orbán Viktor kiemelten figyelhette a szlovákiai választást – amelyet végül Robert Fico pártja nyert meg –, valamint a közelgő lengyel választást. Utóbbinál az a tét, hogy „elveszíti-e az eddigi lengyel »vétópajtását«, a Jarosław Kaczyński-féle PIS-t, amelynek hatalomban maradásáig a magyar kormány okkal reménykedhet abban, hogy a 7. cikk szerinti eljárás nem vezet el Magyarország szavazati jogának felfüggesztéséhez”.
Az elemző kitért az Emmanuel Macron és Orbán Viktor közötti érdekszövetségre is: „A fokozódó magyar–francia együttműködés következtében ma már nehéz elképzelni, hogy Macron francia elnöknek érdekében állna Magyarország szavazati jogának felfüggesztése, annak ellenére sem, hogy Macron ideológiailag inkább a centrista-liberális vonalhoz sorolható, Orbán pedig az erősen nemzeti jobboldalhoz. Az államközi érdekek felülírják az ideológiai és egyéb politikai nézetkülönbségeket a két vezető között”.
(Borítókép: Orbán Viktor a Demográfiai Csúcson 2023. szeptember 14-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)