Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt: mégsem bontják le a népligeti felüljárót

2023. október 16., hétfő 15:17

A műszaki vizsgálat alapján a Népligetnél lévő felüljárót még érdemes felújítani, ám erre ideális esetben is csak 2025-ben kerülhet sor. Ha egyáltalán lesz miből. Addig marad a részleges lezárás.

népligeti felüljáró műszaki problémája már 2012 óta ismert a főváros vezetése előtt, 2014-ben terv is készült a rekonstrukciójáról, a munkálatok azonban sosem indultak meg. Idén tavasszal azonban megkezdődött az 1978-ban átadott műtárgy állapotának részletes vizsgálata, mivel addigra már olyan rossz állapotról számot be a Budapest Közút, hogy a városközpont felé tartó irány két sávjából a külsőt biztonsági okokból idén márciusban le is kellett zárni.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei megvizsgálták az Üllői út – Hungária körút kereszteződését átívelő híd szerkezetéből kiemelt két hossztartó gerendát. Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az Indexnek azt mondta, most érkezett meg a vizsgálati eredmény, és e szerint a felüljáró szerkezete a vártnál jobb állapotban van, ezért a műtárgy megtartása indokolt. Ezt javasolják majd a Fővárosi Közgyűlés döntéshozóinak.

Most a kiemelt gerendák újragyártása következik, illetve maga a tervezési munka (aminek a hozzávetőleges költsége 90 millió forint körül alakul). Ezt követi a közbeszerzés, az útpályák újraaszfaltozása és a dilatációs szerkezetek, károsodott betonszerkezetek kicserélése, valamint a szalagkorlát visszaépítése.

Ha mindez megvalósul, a bontás kérdése 2035-ig biztosan lekerül a napirendről

– fogalmazott a főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy ideális esetben is csak 2025-ben kezdődhet meg a kivitelezés. A felüljáró rekonstrukciójával kapcsolatos legsúlyosabb probléma azonban az, hogy nem látni a finanszírozásának forrásait. A főváros adóbevételeiből ugyanis nem termelődik fedezet a budapesti infrastruktúra megfelelő fenntartására. 

Az összes felüljáró és híd állagmegóvásának ügyében elindult a építési szaktárca és a főváros között egy levelezés.

Lázár János miniszter elismerte, hogy a jelzett beavatkozások indokoltak, mint ahogy azt is, hogy közösen kell ennek hátterét megteremteni.

Tüttő Kata azt javasolja, hogy az autósok által az üzemanyagok jövedéki adóján keresztül befizetett, éves szinten 700-800 milliárd forint tizede maradhasson a fővárosnál, hogy ebből fedezhessék a mintegy 1300 kilométernyi út és 300 műtárgy: Duna-hidak, alul- és felüljárók, kishidak karbantartását. Ehhez azonban szükség lenne Budapest vezetése és a kormány között a közös adóbevételek elosztásáról szóló új megállapodásra. 

Az autósok 2024-ig még biztosan a jelenlegi rend szerint közlekedhetnek a népligeti felüljárón, változást jelent azonban, hogy keddtől a 100E reptéri busz újra keresztülhaladhat-e közúti hídon.

Rovatok