Index Vakbarát Hírportál

Neonáci dzsemborit akarnak tartani Újpesten

2023. október 20., péntek 07:20

Déri Tibor polgármester azt írja közösségi oldalán, mindent megtesz a kerületi rendőrkapitánnyal karöltve, hogy ne tarthassanak rendezvényt a neonácik a kerületben, de a szélsőségesek rafkósak.

„Neonácik jönnének Újpestre! Na azt próbálják meg” – írta közösségi oldalán Déri Tibor, Újpest polgármestere, aki szerint azért a negyedik kerületben tartanának találkozót a szélsőségesek, mert elhiszik, hogy Magyarországon ezt megtehetik. 

Egy újpesti rendezvényhelyszínt szúrtak ki maguknak, hogy ott bulizzanak az Európa több országából érkező zenekarok koncertjén. Jönnének a bakancsaikkal, a bomberdzsekijükkel, a gót betűs felirataikkal. És már nemcsak a náci eszméket, hanem a putyinizmust is dicsőítik. Mondjuk nagy különbség nincs a kettő között. Amint tudomást szereztem a dologról, azonnal felhívtam a tervezett helyszín üzemeltetőjét

– tette hozzá Déri Tibor, aki nem árulta el, hogy melyik helyszínről van szó. Úgy véli, hogy az üzemeltetőket is csőbe húzták, és nem tudták, kiket akartak beengedni. 

Rafkósak a nácik, sosem verik előre nagy dobra, hogy miért bérelnének ki egy termet vagy egy kerthelyiséget. A helyszín üzemeltetőjének világossá tettem: a városunkban senki nem adhat teret ilyen rendezvénynek. Minden létező önkormányzati eszközzel megakadályozzuk a bakancsos hordák megjelenését!

– fogalmaz Déri, aki Hajdú Károly József újpesti rendőrkapitánnyal is tárgyalt. Abban maradtak, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a neonácik nem csak Újpestet, de az egész fővárost messziről elkerüljék

Rovatok