Index Vakbarát Hírportál

Köynvet írt a Magyar Honvédség nemrég menesztett főparancsnoka

2023. október 23., hétfő 15:43

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvédség volt vezérkari főnöke A háború öt alapelve címmel írt könyvet, amelyben a háború intézményével kapcsolatos általános meglátásait és tapasztalatait taglalja, illetve magyarázza meg.

Ruszin-Szendi Romuluszt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök áprilisban mentette fel beosztásából. A fiatalítási hullám miatt Ruszin-Szendinek a honvédségtől is távoznia kellett.

Az egykori vezérkari főnök most könyvet jelentetett meg, melynek tartalmáról az Infostartnak számolt be.

Mint elmondta, a könyv azt a kérdést járja közbe, hogy

ha a katonák jól végzik a dolgukat a harctéren, akkor miért nem érik el az eredményt?

A választ Ruszin-Szendi Romulusz röviden úgy foglalta össze, hogy amennyiben „a felek nincsenek tisztában a háború alapelveivel, akkor könnyű eltévedni, és így nem valósulnak meg a korábban kitűzött célok.”

Véleménye szerint a katonáknak és a vezetőknek, sőt a társadalomnak is tisztában kell lennie azzal, hogy egy háborúban a civilek is áldozattá válhatnak.

A könyvben megfogalmazott egyik alapelv, hogy egyenlő feltételekkel nem szabad harcba kezdeni. A volt vezérkari főnök szerint meg kell találni azt a szegmenst, amiben biztos, hogy felül tudunk kerekedni az ellenfelünkön. Ha ez nincs meg, akkor nem szabad kezdeményezni.

Az egykori főparancsnok arról is értekezik a könyvben, hogy a 21. századi fegyveres konfliktusokban valójában a politikusok döntenek. Ugyanis nem a katona kezdi, és nem is a katona fejezi be a háborút – ennek bizonyítékául elég megnézni a napjainkban folyó konfliktusokat.

Rovatok