Index Vakbarát Hírportál

Kirúgta a Corvinus az oktatót, aki vizsgálatokat kért a kivételezett diák ügyében

2023. október 25., szerda 09:26

Azonnal hatállyal elbocsátották Ádám Zoltánt, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóját, aki idén év elején kezdeményezett etikai vizsgálatokat, miután kiderült, hogy egy befolyásos családból származó diákkal kivételeztek. Az oktató azt tervezi, munkaügyi pert indít.

Mint megírtuk, idén év elején etikai eljárás indult a Budapesti Corvinus Egyetem két munkatársa ellen, mivel kiderült, hogy a téli vizsgaidőszakban az egyik hallgató a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett (sikeres) vizsgát, miközben a tantárgyi adatlap feltételrendszere szerint eleve nem is kaphatott volna a tárgyból elégtelennél jobb jegyet.

Ádám Zoltán akkor az egyetem szakszervezeti tagjainak zárt csoportjában írt az esetről, amelyben arra is kitért, hogy a hallgató családja „a sajtóban elérhető, nyilvános információk szerint érdemi Mol-részesedéssel rendelkezik”, és a szülők személyesen és e-mailben is megpróbáltak nyomást gyakorolni és közbenjárni az egyetem vezetőinél, hogy a gyerekük kaphasson még egy lehetőséget. 

Az etikai eljárással összefüggésben az egyetem szabálytalansági eljárást is indított, amelynek lezárultával azonnal hatállyal elbocsátották az oktatót. Az egyetem Telexnek adott válasza szerint a döntésüket egyebek mellett az indokolta, hogy ezen eljárás alatt Ádám Zoltán nem működött együtt és nem küldött át bizonyos e-maileket. Az oktató szerint azonban ő végig együttműködő volt. A hvg.hu-nak elmondta, 

Annyiban ért váratlanul a kirúgásom, hogy a közvetlen főnököm, Major Klára intézetvezető, aki aláírta a felmondólevelemet, és akit a felmondólevél szerint október 11-én értesítettek az állítólagos kötelezettségszegéseimről, azzal hívott be október 24-re az irodájába, hogy szeretné velem közölni az úgynevezett szabálytalansági eljárás eredményét. Ehhez képest az irodájában, amikor beléptem, ott ült Szabó Lajos megbízott rektor és Csenterics Zsuzsa HR-vezető, akik közölték velem, hogy az egyetemvezetés az azonnali elbocsátásomról döntött. Ezt méltatlan eljárásnak tartom mindhármuk részéről.

Ádám Zoltán azt feltételezi, hogy az elbocsátásáról szóló döntés kommunikálásával megvárták a szabálytalansági eljárás végét, hogy azután a kettőt összekapcsolhassák az egyetemi kommunikációban.

„Nem mintha ez a szememben javítaná az egyetemvezetés rekordját: meglep, hogy ennél jobbat nem tudtak kitalálni, de az nem, hogy meg akartak tőlem szabadulni” – tette hozzá a lapnak.

Azt tervezi, hogy munkaügyi pert indít a Corvinus ellen, mert mint mondta, azt szeretné, ha a kollégái és mások is látnák, hogy nem hátrál meg az egyetemvezetés gátlástalan repressziójával szemben.

Rovatok