Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője publicisztikája után egy interjúban is kifejtette, hogy a Demokratikus Koalíció által képviselt kultúra nehezíti a kormányváltást. Ungár Péter, az LMP társelnöke ezúttal is válaszolt a politikusnak.
Donáth Anna többek között arról írt szerdai, a Válasz Online felületén megjelent publicisztikájában, hogy nem csak a kormányoldalon látják megvalósulni a „hazugság kultúráját”.
Hasonló politikai kultúrát képvisel az ellenzék önmagát megkerülhetetlennek mondó pártja, a Demokratikus Koalíció is. Ezzel pedig – öndefiníciójával ellentétben – nem feltétele, hanem súlyos gátja a kormányváltásnak
– vélekedett a Momentum EP-képviselője.
Erre válaszolva Ungár Péter, az LMP társelnöke közölte, hogy „a Momentum listavezetője által felvetett másik kritika a hitelesség. Ami különösen érdekes egy olyan helyzetben, amikor egy olyan párttal szemben indítunk támadást, akivel közös országos listát állítottunk 2022-ben. Ez az írás hiteles lett volna 2014-ben, hiteles lett volna 2018-ban, de 2022 után nagyon nehezen tud az lenni”.
Donáth Anna az ATV Egyenes Beszéd című műsorának csütörtöki adásában kifejtette, hogy amióta járja az országot, két probléma rendszeresen előkerül: az infláció és a kormányváltás kérdése.
Beszélgetve az emberekkel egyre egyértelműbbé vált, ki kell tudni mondani, addig nem lesz kormányváltás, amíg az a politikai kultúra nem változik meg, amely miatt hiteltelennek tartják azt az ajánlatot, amit az ellenzék felmutat. Ennek a hiteles ajánlatnak akadálya a Demokratikus Koalíció
– jelentette ki Momentum EP-képviselője.
Donáth Anna arra a kérdésre, hogy miért pont most kezdett így kommunikálni a Demokratikus Koalícióról, rámutatott: 2022 előtt az ellenzéki választók között erős „összellenzéki pszichózis” volt, az emberek összefogást szerettek volna.
A Momentummal kapcsolatban arra emlékeztetett, azért jöttek létre, hogy új politikai generációval megváltoztassák az elmúlt harminc év politikai kultúráját. 2018 után viszont az volt az elvárás, hogy össze kell fogni, a Momentum pedig úgy döntött, hogy nem lehet egyszerre ellenzéket és kormányt váltani, először kormányváltásra van szükség. Donáth Anna úgy gondolja, ha nem hoznak be plusz 1-1,5 millió szavazót, akkor nem tudnak kormányt váltani.
A politikus a párton belüli lehetséges konfliktusokra vonatkozó kérdésre úgy fogalmazott, a Momentum szervezeti kultúrája a kezdetektől fogva épít arra, hogy vannak kritikus hangok, és van vita. A publicisztikája különböző állításaival kapcsolatban hangsúlybeli viták voltak, de arról nem volt vita, hogy amit leírt, az igaz, és ki kell mondani.
Donáth Anna tisztázta, „nem a DK szavazóival van gondunk. Azzal van gondunk, hogy az a politikai kultúra, amit a DK képvisel, elriaszt embereket”. Az EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a DK még az ellenzéki szavazók között is a legelutasítottabb párt.
Arra a kérdésre, hogy ezután is együttműködnek-e a Demokratikus Koalícióval, Donáth Anna leszögezte, a magyar választási rendszer együttműködési kényszert szül, viszont ennek technikai része „luxuskérdés” a minőségéhez képest. A politikus kijelentette azt is, „az önkormányzati választáson nem lesz olyan szituáció, hogy a Momentum miatt, amikor ténylegesen számít, ne egy az egy ellen legyen az indulás”, ha kell akkor előválasztást kérnek a megfelelő jelölt kiválasztására.
Ungár Péter Donáth Anna interjújára reagálva látszatkonfliktusnak nevezte a vitát, majd három pontban foglalta össze véleményét:
A Donáth Annával készült, október 18-án közzétett interjúnkat itt olvashatja.
(Borítókép: Donáth Anna és Ungár Péter. Fotó: Kaszás Tamás / Index)