Index Vakbarát Hírportál

A Fradi vezérszurkolója pokoli hangulatot és magabiztos győzelmet kér

2023. október 29., vasárnap 10:07

Baranyi Krisztináról, Kubatov Gáborról, politikáról és természetesen a Fradiról is kérdeztük a Ferencváros labdarúgócsapatának vezérszurkolóját, Hamberger Ádámot, aki a zöld-fehérek táborának, illetve csapatának is üzent.

Október 23-án a vezérszurkoló határozott véleményt fogalmazott meg Baranyi Krisztina Facebook-oldalán, miután a ferencvárosi polgármester Sípos Zoltán a 23. ARC kiállításra készített, „Vissza” című alkotását állította be borítóképnek, amelyen az '56-os forradalmat szimbolizáló lyukas zászlóba – narancssárga cérnával – varrt Kádár-címer látható. A visszajelzések alapján a többség helytelenítette a kép közzétételét, noha az alkotás valójában aktuálpolitikai üzenetet hordoz, és egyfajta görbe tükörként értendő. Baranyi Krisztina azonban semmilyen magyarázatot nem fűzött a képhez. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István önkényuralmi jelkép használata vétség gyanúja miatt tett bejelentést a rendőrségen.

Hozzászólásában Hamberger Ádám úgy fogalmazott: ezzel a képpel szerinte Baranyi Krisztina

[...] olyan mélyre süllyedt – pedig eddig is elég jól állt mélységek terén –, hogy egyetlen dolgot tudok kérni a magam és büszke ferencvárosi társaim nevében. Hunyja le a szemeit, gondoljon azokra a fiatal büszke ferencvárosi srácokra, akik 56-ban életüket adták a HAZÁÉRT, a SZABADSÁGÉRT.

Nem fér bele, nincs rá magyarázat

A vezérszurkoló most az Indexnek elmondta: amikor meglátta a képet, nagyon jól tudta, hogy mi a jelentése, de szerinte október 23-án ilyen jellegű aktuálpolitikai – teljesen mindegy, hogy görbe tükörnek vagy fricskának szánt – képet megjeleníteni az „abszolút gusztustalan” kategóriába tartozik.

Teljes mértékben a dicső hősök emlékének sárba tiprása

– tette hozzá Hamberger Ádám. Hangsúlyozta: a zöld-fehér szurkolók számára Ferencváros egy kiemeltebb, szimbolikus kerülete Budapestnek, és emlékeztetett rá, hogy az '56-os pesti srácok között nagyon sok ferencvárosi fiatal volt, ezt pedig Baranyi Krisztinának is tudnia kellene.

A polgármestertől egyébként nem érkezett válasz Hamberger Ádám véleményére, de egyáltalán nem is várta tőle. „Úgy gondolom, hogy erre igazából nincs is válasz” – jegyezte meg a vezérszurkoló.

Lehet ezt mindenfélével magyarázni, vagy megmagyarázni, hogy nem érti az ember, mire gondolt, de nekem sem október 23-án, se máskor nem fér bele az ilyenfajta aktuálpolitikai »görbe tükör« 1956 szellemiségével szemben. Persze, mindenkinek lehet más az ingerküszöbe, de azt gondolom, van egy határ, amit nem kéne átlépni. Egy ilyen jellegű képpel előjönni, főleg október 23-án, nem megengedhető, de mondjuk számomra máskor sem

– mondta Hamberger Ádám.

Azt is sérelmezte a polgármesterrel kapcsolatban, hogy miután megválasztották, egyszer bejelentkezett Fradi-sálban a Groupama Arénából, egy meccsről a Facebook-oldalán, de aztán mégis „abszolút szembement” a klubbal. Baranyi Krisztina egyébként akkor úgy fogalmazott a videójában, hogy „Ferencváros nincsen Fradi nélkül, és Fradi nincsen Ferencváros nélkül”.

A vezérszurkoló kiemelte: Ferencvárosnak (vagyis a IX. kerületnek) és az FTC-nek kéz a kézben kellene járnia, felülírva mindenfajta politikai meggyőződést vagy ideológiát, hiszen a Ferencváros mindig is a kerület része volt.

A Ferencváros nevet a Torna Club miatt ismerik világszerte, és nem a IX. kerület vagy az épp aktuális polgármestere miatt

– jelentette ki Hamberger Ádám, aki szerint nem kellene szétszedni a kerületet és az FTC-t, Baranyi Krisztina mégis arról döntött, hogy nem támogatja a klubot, továbbá rengeteg alkalommal nyíltan kritizálta a szurkolókat, valamint az egész Ferencvárosi Torna Clubot.

Nagyon sokszor degradálja a klubunk által elért eredményeket, annak ellenére, hogy ezeket tekintve, hála Istennek, az elmúlt közel 125 év egy fényes időszakát éljük: sorozatos bajnoki címek és állandó nemzetközi kupaszereplés. Nem gondolom, hogy jelenleg a klub eredményessége megkérdőjelezhető lenne

– fejtette ki Hamberger Ádám.

„A Ferencváros tábora jobboldali”

Érdeklődésünkre az Indexnek arról is beszélt: jövő év elején lesz tizennegyedik éve, hogy vezeti a Ferencváros szurkolótáborát. Már magának is feltette a kérdést, hogy meddig lehet ezt csinálni, de egyelőre még nem látja a végét: „Lehetséges, hogy nincs is vége?” Hozzátette, miként egyik állandó zászlójukon olvasható: „A mi szerződésünk egy életre szól.”

Arra a kérdésre, hogy van-e esetleg politikai ambíciója, határozott választ adott: „jelenleg egyáltalán nincs.” A személyes politikai irányultságáról azt mondta: nem igazán nyilvánul meg aktuálpolitikai és pártpolitikai kérdésekben, mert mégiscsak a Ferencváros teljes táborát képviseli, de azt elismerte, hogy a tábor a kiírásaival és a rigmusaival érinteni szokott politikai kérdéseket.

A Ferencváros mindig is egy jobboldali csapat volt, jobboldali szurkolótáborral. Ez nem azt jelenti, hogy nincs közöttünk olyan, aki politikailag másik oldalon állna, de összességében kijelenthető: a Ferencváros tábora jobboldali. A nemzeti értékeket – a család, a magyarság, a történelmi múlt – mindig is támogatni fogjuk, és mi leginkább olyan jellegű, nemzeti kérdésekben szólalunk meg, amelyek a pártpolitikán felül állnak. Ha valaki követi az online megnyilvánulásaimat, láthatja, hogy nem igazán szoktam beleállni aktuálpolitikai vagy pártpolitikai kérdésekbe. Persze megvan a saját véleményem mindenről, mint ahogyan mindenkinek. Azonosulni tudok azzal a mondással, ami beleillik a Ferencváros történelmi eszmeiségébe is, miszerint: »Balra kanyarodni tilos!«

– magyarázta Hamberger Ádám.

Több mint három évig elég viharos volt a szurkolók viszonya a klubvezetéssel, de mára teljesen jó a kapcsolat. „Elmentünk a falig, aztán meg tudtunk egyezni abban, hogy nekünk és a vezetésnek is a Ferencváros az első és legfontosabb. Most ennek fényében tudunk együtt továbbmenni az úton” – fogalmazott a vezérszurkoló. Szintén kérdésünkre válaszolva elmondta: nem beszélt Kubatov Gáborral a Baranyi Krisztinának írt hozzászólással kapcsolatban. Olvasta, hogy kommentelők azzal vádolták, biztos megmondta neki valaki, mit írjon, de nem így történt. „Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy én mindig csak és kizárólag a saját véleményemet szoktam leírni. A véleményemet pedig bármikor, bárkivel szemben felvállalom” – hangsúlyozta.

„Mindenki nézze a mérkőzést, jöjjön ki a lelátóra”

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, az Európa-konferencialiga csoportkörének feléhez érve veretlen maradt a Ferencváros, a magyar bajnok gól nélküli döntetlent játszott a belga Genk otthonában.

Hamberger Ádám a mérkőzéssel kapcsolatban azt nyilatkozta: a ferencvárosi hozzáállás alapvetően mindig az, hogy győzni mennek mindenhova. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a mérkőzés előtt úgy vélekedett: a következő két meccsen legalább négy pontot kell szereznie a Ferencvárosnak, és akkor jók lehetnek. Egy pontot most megszerzett a csapat, tehát legközelebb itthon kell nyerniük, hogy egy óriási lépést tehessenek előre a továbbjutás felé. A Ferencváros és a Genk november 9-én csap újra össze a budapesti Groupama Arénában.

Addig is, most vasárnap az OTP Bank Ligában a két ősi rivális, a Ferencváros és az Újpest mérkőzik meg egymással. A szurkolótábor mindig látványos koreográfiával készül, a Fradi vezérszurkolója egyebet nem árult el róla. „Mindenki nézze a mérkőzést, jöjjön ki a lelátóra, és akkor láthatja” – tette hozzá Hamberger Ádám. Az Indexen keresztül a szurkolóknak azt üzente: semmi mást nem kér tőlük, „csak a szokásos 90 percen át tartó pokoli hangulatot”. A Ferencváros labdarúgócsapatától Ferencvároshoz méltó küzdelmet és magabiztos győzelmet kér.

(Borítókép forrása: Hamberger Ádám)

Rovatok