Index Vakbarát Hírportál

Fokozódik a feszültség, több száz szerb rendőr vonult ki a szerb–magyar határra

2023. október 29., vasárnap 07:57

Több száz szerb rendőr vonult ki szombaton a szerb–magyar határra, illetve a közeli településekre az egy nappal korábbi, illegális bevándorlók között kitört horgosi fegyveres leszámolást követően – írja az MTI.

A szabadkai Pannon RTV helyszíni beszámolója szerint a rendőrök, illetve a rendőrség különleges egységei több helyen tábort vertek, a horgosi művelődési házba is beköltöztek, így feltehetően hosszabb ideig maradnak a térségben.

A péntek hajnali, három halálos áldozatot követelő horgosi lövöldözéssel összefüggésben hat illegális bevándorlót állítottak elő, négyen afgán, ketten török állampolgárnak vallották magukat. A férfiakat illegális fegyvertartással és lőszerek illegális előállításával gyanúsítják. A helyszínről további 79 illegális bevándorlót szállítottak el.

Bratislav Gasic belügyminiszter leszögezte, a rendőrség addig nem mozdul, amíg fel nem kutatja az összes olyan migránst, aki részt vett az incidensekben, lövöldözésekben és bűncselekményekben. Hozzátette, Szabadkát a bevándorlók elfeledhetik, minden szállást ellenőriznek, és minden rejtőzködőt felkutatnak. Az illegális bevándorlókat szállító taxisofőröknek pedig azt üzente, a belügyminisztérium el fogja kobozni a járműveiket, mert bizonyos módon ők is bűnrészesei az embercsempészetnek azáltal, hogy szállítják a migránsokat.

Vucsics a katonaságot is bevetné, ha szükséges

Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök egy pénteki televíziós interjúban kijelentette, a rendőrség teszi a dolgát, de ha szükséges, a katonaságot is bevetik a határon kialakult helyzet kezelése érdekében.

A migrációs válság tetőpontján, 2015-ben körülbelül egymillió illegális bevándorló haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, amelynek Szerbia is része. Hivatalos adatok szerint az illegális bevándorlás legnépszerűbb útvonala még mindig a nyugat-balkáni szárazföldi út.

Mivel a szerb hatóságok nem toloncolják ki azokat, akiket elfognak, csupán az ország északi határától a déli határig szállítják őket vissza, a migránsok sok esetben újra útra kelnek, és néhány nappal később elérik a magyar határt, ahol ismét megkísérelnek bejutni az Európai Unióba.

Magyar titkosszolgálati jelentés készült

Rendszeressé váltak az erőszakos, fegyveres támadások a határnál; az egyre erősödő migrációs nyomás egyre inkább hozza be a terrorizmust az Európai Unióba – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis elmondása szerint magyar titkosszolgálati jelentés készült a déli határnál megjelenő terrorkockázatokról, terrorista csoportok jelenlétéről, a terrorizmus és az illegális bevándorlás összefüggéséről.

A jelentést egyelőre az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai ismerhették csak meg, de hétfőn kezdeményezni fogja, hogy hozzák nyilvánosságra. Technikailag ez úgy működik, hogy a bizottság kérésére a jelentést tevő titkosszolgálat dönthet a titkosítás feloldásáról

Rovatok