Index Vakbarát Hírportál

Újabb részletek: hat másodperc alatt végzett a gyilkos Bagdy Emőke fiával

2023. november 8., szerda 09:57

Újabb részletek derültek ki Bagdy Emőke fia halálának körülményeiről. Úgy tudni, a gyilkos mindössze hat másodperc alatt végezhetett Császár Zsolttal. Az áldozat temetése két hét múlva lesz Magyarországon.

Mint írtuk, derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy Bagdy Emőke pszichológus 53 éves fiát, Császár Zsoltot több késszúrással gyilkolták meg az Egyesült Államokban, Phoenixben. Bagdy megerősítette, hogy gyermekét október 21-én késelték meg.

Korábban már kiderült, hogy Bagdy Emőke teológus fiát egy rendezvényre hívták, azonban tőrbe csalhatták. „Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt. A bűntényt egyelőre a 18 éves, 2 méter magas, kisportolt Yaalijah E. Jackson vállalta magára, de más vitte el az autót, a mobiltelefont” – mondta Bagdy Emőke.

A Blikk most újabb részleteket tudott meg az áldozat ikertestvérétől, Császár-Nagy Noémitől.

Továbbra is azt támasztják alá a tények, hogy Zsoltot odacsalták, hogy megszerezzék a mobiltelefonját és az öreg autóját. A hatóságok azóta megtalálták és lefoglalták Zsolt autóját is, amit a tettes társai a támadás után elvittek

– nyilatkozta Császár-Nagy Noémi a lapnak. Hozzátette: a sérülések alapján arra következtetnek, hogy testvérét annyira meglepetésként érte a támadás, hogy még a karját sem tudta felemelni, hogy kivédje a szúrásokat. 

A kés pengéje a hasát és a szívét érte, így a gyilkosa mindössze hat másodperc alatt végezhetett vele.

Császár-Nagy Noémi úgy tudja, a hatóságok a gyanúsított több társát is letartóztatták már. A phoenixi rendőrség munkatársa a Blikk kérdésére azt is elmondta, hogy az elsődleges gyanúsítottal, Yaalijah E. Jacksonnal szemben továbbra is gyilkosság miatt nyomoznak.

2023. október 21-én, nem sokkal 17.00 után a rendőröket késelés miatt riasztották egy dél-phoenixi lakókomplexumhoz. A lakáshoz érve holtan találták az 53 éves Császár Zsoltot, és a helyszínen őrizetbe vették Jacksont

– közölte Brian Bower őrmester.

Az amerikai hatóságok másodfokú gyilkossággal gyanúsítják a férfit, ami szerint nem előre megfontoltan történt az emberölés. Császár-Nagy Noémi viszont úgy tudja, hogy Jackson időközben elfogott társaival szemben már elsőfokú gyilkosság miatt folyik a vizsgálat, ami szándékos, előre megfontolt bűncselekményt jelent.

A Maricopa megyei ügyészség közölte, Császár Zsolt esete egy úgynevezett nyitott ügynek minősül, így nagyon kevés részletet közölhetnek. Karla Navarrete, az ügyészség kommunikációs igazgatója annyit elmondott: a gyanú szerint Yaalijah Ezekiel Jackson

Császár Zsolt halálát olyan körülmények között okozta, amelyek az emberi méltósággal szembeni rendkívüli közömbösséget mutatnak.

Az állami tisztviselő továbbá azt állítja, hogy Jackson rendkívül veszélyes, hiszen a bűncselekmény során egy olyan eszközt használt, amely kifejezetten alkalmas az emberi élet kioltására. 

Az áldozat testvére szerint a bírósági eljárás – az amerikai jogrendszer sajátosságai miatt – akár évekig is elhúzódhat. Hozzátette: Arizonában a gyilkosságért halálbüntetés is járhat.

Két hét múlva, Magyarországon temetik Császár Zsoltot

A Blikk végül azt is közölte, hogy Császár Zsolttól két hét múlva búcsúzik el a családja, egy magyarországi gyászmisén.

Rovatok