Index Vakbarát Hírportál

Besenczi Árpád implantátumot kaphat a leszakadt ujja helyett

2023. november 20., hétfő 06:47

Vasárnap kötözésre ment vissza a zalaegerszegi kórházba Besenczi Árpád, akit péntek este egy színházi előadás közben ért baleset. A színész korábban elmondta, hogy a jobb kezén lévő gyűrűsujjának fele leszakadt, amit az orvosok már nem tudtak megmenteni. Most arról beszélt, hogy később még egy implantátumot is kaphat.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, Besenczi Árpád éppen a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott péntek este, amikor a gyűrűje beakadt egy csavarba és leszakadt a gyűrűsujjának a fele.

A színész később elmondta, hogy az ujját már nem lehetett megmenteni, mert azt a gyűrű nagyon szétroncsolta. Még aznap este megműtötték, és hazaengedték. 

Az RTL Híradó vasárnap a zalaegerszegi kórház előtt szólaltatta meg Besenczi Árpádot, aki éppen a sürgősségi osztályra ment kötözésre. A csatornának azt mondta: amikor a baleset megtörtént, mindenki a segítségére sietett. Volt, aki vizet vitt, volt, aki a sebet szorította el, míg más mentőt hívott.

Profin álltak hozzá. Látták, hogy nagy baj van, és cselekedni kellett. Ahogy mondták, a csonkolást is befejezték. Kötözés lesz, és ha majd úgy alakul, később egy implantátumot rá lehet húzni, hogy olyan legyen, mintha lenne egy teljes ujjam

– mondta a Híradónak.

A csatorna beszámolójából az is kiderült, hogy az orvos azt tanácsolta a színésznek, hogy pihenjen, Besenczi Árpád azonban nem tétlenkedik, vasárnap már zsűrizett, de elmondása szerint most meg kell szoknia, hogy bal kézzel csináljon mindent.

„Nekem kellett volna figyelmesebbnek lennem”

A színész azt is elárulta, hogy szombat éjjel erős fájdalmai voltak, de megpróbál úgy tovább élni, ahogy eddig. Szerinte a színpadi produkcióit nem fogja befolyásolni, és a baktert is meg fogja tudni csinálni, bizonyos dolgokat át fog strukturálni, a rendezővel egyeztetve bizonyos dolgokat kihagy majd.

Ez a csavar ez nem kiálló csavar volt, ez eddig is ott volt. Lehet, hogy nekem kellett volna figyelmesebbnek lennem, aznap este siettem, vagy nagyot akartam ugrani, vagy gyorsan akartam futni. Tizenhét alkalommal nem történt semmi, sőt Pécsett is játszottam ezt tíz évvel ezelőtt hatvanszor, most viszont megtörtént a baj

– fogalmazott Besenczi Árpád, aki korábban azt mondta, a show nem állhat meg, dolgozni kell tovább, és reményei szerint már kedden újra színpadra állhat.

Rovatok