Index Vakbarát Hírportál

Kunhalmi Ágnes: Az MSZP jelenleg is egyeztet Karácsony Gergellyel, hogy mögé álljon-e

2023. november 22., szerda 06:17

Az MSZP szerint az önkormányzati választásokra is hatással lehet az ellenzék rivalizálása. Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke azt mondta, jelenleg is kétoldalú tárgyalásokat folytatnak a pártokkal, és Karácsony Gergellyel is.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, az ellenzék rivalizálása hatással lesz az önkormányzati választásokra is.

A műsorban többek között arról is beszélt, hogy

Mint megírtuk, a Jobbik – Konzervatívok úgy döntött, hogy saját főpolgármester-jelölttel vág neki a 2024-es önkormányzati választásoknak. A párt Brenner Kolomant indítja a választáson.

Karácsony Gergely október 23-i beszédében úgy fogalmazott, vállalja az ellenzéki pártok budapesti szövetségének létrehozását a jövő évi önkormányzati választásra. A főpolgármester azt is elmondta, hogy „a jövő évi EP-választás és önkormányzati választás egy napra tétele csapda, amibe nem szabad belegyalogolni”.

Kunhalmi Ágnes október elején adott az Indexnek nagyinterjút. A szocialista politikus akkor egyebek mellett arról is beszélt:

Az MSZP társelnöke pár héttel ezelőtt Rónai Egon vendége volt az Index szerkesztőségében. A beszélgetésben Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy az ellenzéki pártoknak együtt kellene indulniuk a közelgő EP- és önkormányzati választáson, azzal ugyanis, hogy egymással versengenek, csak nagyobb előnyt adnak a Fidesznek.

Rovatok