Index Vakbarát Hírportál

A két legnagyobb szakszervezet teljesen kiakadt a várható alkotmánymódosítás miatt

2023. november 22., szerda 13:35

A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége kemény állásfoglalást közölt a várható 12. Alaptörvény-módosítás miatt. A szakszervezet tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Honvédség tagjai nem alakíthatnának szakszervezetet.

„Megdöbbenéssel értesültünk az Alaptörvény 12. módosításának beterjesztéséről és a benne foglalt alapjogi korlátozásról, amely a Magyar Honvédség hivatásos állományát illetően megszünteti az 1991-től töretlenül működő és kiemelkedő teljesítményt nyújtó Honvédszakszervezet működését” – írja közös közleményében a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége.

Gyakorlatilag egyetlen olyan nemzetközi példát sem lehet felhozni arra, hogy alaptörvényben tiltanák a katonák egyesülési jogát és a szakszervezet működését, totálisan kiüresítve ezzel az alapjogok gyakorlásának minimumát. Az ilyen szabályozást a hazánk által ratifikált nemzetközi egyezmények sem teszik lehetővé

– fogalmaznak, hozzátéve, hogy a két szakszervezet kiáll amellett, hogy a kormány továbbra is biztosítsa az aktív katonák érdekképviseleti tevékenységének ellátását, a 32 éve működő szakszervezet működését, és haladéktalanul kezdje meg az egyeztetést az érdekképviselet vezetőivel.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy munkavállalói csoport részére a munkavállalók érdekképviseletét ellátó egyesületekben való részvétel lehetősége és képviselete ilyen szintű korlátozás alá essen

– jelentették ki.

Nem alakulhat és nem működhet szakszervezet  

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott javaslat szerint az Alaptörvény ki fogja mondani, hogy a „haza védelme nemzeti ügy”. A Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjai jogállásáról a jövőben az Országgyűlés helyett a kormány rendelkezhet. Az egyik legfontosabb újítás, hogy csak kormányrendeletben meghatározott módon lehet majd szakszervezetet alakítani.

A Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja jogállásával összefüggésben szakszervezet nem alakulhat és tevékenykedhet

– áll a miniszterelnök-helyettes által jegyzet javaslatban

Rovatok