Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Ha nindzsakormány van, akkor a DK-ban vannak a galaxis őrzői

2023. november 23., csütörtök 19:02

A Demokratikus Koalíció elnöke ráült Orbán Viktor lovára: frakciójának tagjait a népszerű amerikai szuperhősfilm, A galaxis őrzői Marvel-alkotás szereplőihez hasonlította.

„Ha nindzsakormány van, akkor a DK-ban vannak a galaxis őrzői” – írja Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán, lecsapva ezzel Orbán Viktor nindzsakormányos labdáját. 

A Demokratikus Koalíció elnöke azért emlegeti az amerikai szuperhősfilmet a bejegyzésében, mert Orbán Viktor két nappal ezelőtt egy mesterséges intelligencia segítségével készült TikTok-videót osztott meg, amelyben bemutatta, hogyan is néz ki az a nindzsakormány, amelyről a Fidesz 30. tisztújító kongresszusán beszélt. 

A mi kormányunk nindzsakormány. Mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön. Mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra

– hangzott el a kongresszuson és később a videó alatt. 

A Demokratikus Koalíció elnöke Orbán Viktor labdáját most azzal igyekszik lecsapni, hogy a DK-frakció Szolnokon ülésező tagjait a Marvel-univerzum szereplőihez hasonlítja. Mint írja, a képviselők jártak piacon, idősek otthonában és még múzeumban is.

Nem nindzsák. Őrzik azt, amiben még hinni érdemes. Hogy lesz még szociáldemokrata kormánya Magyarországnak.

Egyúttal sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nem tarthatott velük a frakcióülésen, ahová a képviselők „nem lopakodva, nem kordonok mögé bújva” érkeztek. 

Rovatok