Index Vakbarát Hírportál

Kocsis Máté szerint íratlan szabály volt, hogy külföldről nem lehet kampányt finanszírozni

2023. november 26., vasárnap 10:33

Ha úgy jut valaki közhatalomhoz, hogy közben valakinek a markában van, azzal az ország szuverenitását veszélyezteti – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté elmondása szerint a szuverenitásvédelmi törvény javaslatának hátterében az áll, hogy 2022-ben a magyar politikai baloldal külföldi pénzből kampányolt. Erre 1990 óta nem volt példa, sőt íratlan szabály volt az, hogy külföldről nem lehet kampányt finanszírozni, és a pártok számára eddig is törvényi tilalom állt fenn – mondta.

Ezt a megállapodást és tilalmat a jelenlegi szabályokat kijátszva a baloldal felrúgta, és külföldről fogadott el pénzt

– hangsúlyozta a politikus.

Úgy fogalmazott, szuverenitási kérdés, hogy ne külföldi államok, tőkés csoportok, vállalati érdekközösségek vagy a pénzügyi világ finanszírozza a politikát. Ha ezek a csoportok tesznek szert befolyásra a magyar közéletben, és úgy jut valaki közhatalomhoz, hogy mindeközben valakinek a markában van, az az ország szuverenitását veszélyezteti – jelentette ki. Kocsis Máté arról is beszélt, hogy gyanúja szerint a baloldal nem fogja támogatni ezt a javaslatot.

Börtönbüntetéssel szankcionálnák

Fontosnak nevezte, hogy ezentúl minden választáson induló jelölőszervezetre és jelöltre ugyanazok a szigorú elszámolási és finanszírozási szabályok vonatkoznak. A javaslat elemeiről szólva elmondta, az alaptörvény módosítása alapozza meg, hogy létrejöhessen a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A Büntető törvénykönyv módosítása pedig azt tartalmazza, hogy aki tiltott külföldi finanszírozást használ fel a választási kampányban, akár három évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

A harmadik szabály az, hogy minden jelölőszervezetre ugyanazok a szabályok érvényesek, a negyedik része a törvényjavaslatnak pedig a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása

– ismertette. Ez a hivatal minden olyan külföldi beavatkozási kísérletet figyel, amely veszélyezteti az ország szuverenitását – idézte az MTI Kocsis Máté szavait. Hozzátette, hogy a hivatal nem rendelkezik majd hatósági jogkörökkel, ugyanakkor számos adatot és információt megismerhet, bekérhet, és eljárást kezdeményezhet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal monitoroz

Fő feladata az lesz, hogy monitorozzon, észleljen, és nyilvánosság elé tárjon minden olyan külföldi beavatkozási kísérletet, amely az alaptörvény rendelkezése szerint Magyarország szuverenitását sértheti – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. Kocsis Máté szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal működése borítékolhatóan komoly támadás alatt fog állni, nemcsak a magyar baloldaltól, hanem a „mikroadományozóktól” is, akik arra törekedtek, hogy pénzzel befolyást szerezzenek a magyar közéletben.

Régóta ismert ténynek nevezte a magyar belpolitikában azt, hogy külföldről spekulánsok, milliárdosok, sőt más állam bizonyos szervei beavatkoznak a magyar közéletbe, szerinte elég csak arra gondolni, hogy jó ideig a magyar média több mint 50 százalékát külföldről finanszírozták, vagy az ngo-k mennyi úgynevezett civil pénzt kapnak külföldről.

Nem az a kérdés, hogy médiát finanszíroz-e valaki külföldről. Az a nem mindegy, hogy ha valaki közhatalom gyakorlására tör, és őt vagy a szervezetét külföldről finanszírozzák – mutatott rá a különbségre. A frakcióvezető szerint a törvények talán kellő visszatartó erőt jelentenek majd. Megjegyezte ugyanakkor, ismerve a magyar baloldalt és a nemzetközi baloldal finanszírozási rendszerét, minden szabályt megpróbálnak kijátszani a jövőben is.

Kocsis Máté várakozásai szerint a kettős mérce alkalmazásával Magyarországgal szemben megint hangos lesz a brüsszeli liberális elit, „mindenféle eljárásokat fognak kilátásba helyezni”, de tudni kell mindenkinek, hogy a magyar szabályozás nem lesz kirívó más országokéhoz képest. Számos uniós tagországban léteznek szabályok a szuverenitás védelme érdekében – jegyezte meg.

Egy országnak ha tetszik, ha nem, mégiscsak joga az, hogy senki, sehonnan – az Egyesült Államokból vagy Brüsszelből, vagy a Föld bármely részéről – ne avatkozzon be a belügyeibe  vélekedett. Hozzátette: végképp ne vásároljon meg senki magyar baloldali politikusokat, ne pénzeljen olyan szervezeteket, amelyek az országra nézve döntéseket hozhatnak, mert ez sérti Magyarország szuverenitását. Kocsis Máté úgy fogalmazott: a vitában szívesen részt vesznek, magabiztosan állnak az álláspontjuk mellett, és minden eszközt bevetnek azért, hogy érvényt is tudjanak szerezni mindannak, amit a szuverenitásvédelmi törvény tartalmaz.

Rovatok