Index Vakbarát Hírportál

Ezért módosítanák újra a kormánypártok az Alaptörvényt

2023. november 28., kedd 06:04

„Magyarország Alaptörvényének tizenkettedik módosítása” – ezzel a címmel nyújtott be javaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, amelynek elfogadása esetén az Alaptörvénybe írhatják, hogy „a haza védelme nemzeti ügy”. A honvédséget és a digitalizációt is érinti a csomag, amelyről kedden vitáznak a parlamentben.

Ha megszavazzák a képviselők, az Alaptörvény tizenkettedik módosításában rögzíthetik, hogy „a haza védelme nemzeti ügy”, valamint

Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. Az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik.

Ez a Szuverenitásvédelmi Hivatal, az új szervet létrehozó törvényjavaslatról szintén kedden vitáznak a parlamentben. Az előterjesztés tartalmáról itt írtunk részletesen.

Az Alaptörvényt módosító javaslatban szerepel az is, hogy

a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja jogállásával összefüggésben szakszervezet nem alakulhat és tevékenykedhet. A Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja jogállásával összefüggésben működő más érdekképviseleti szervezet a kormány rendeletében meghatározott sajátos szabályok szerint alakulhat és tevékenykedhet.

Az idegenrendészeti joganyag újraszabályozása miatt bevezetnének egy új terminológiát is, ez a „huzamos tartózkodásra jogosultság”.

A felismerés a kiegészítés mögött

„A javaslat célja egyrészt a honvédelemmel, a Magyar Honvédséggel kapcsolatos alaptörvényi rendelkezések módosítása, másrészt a digitális állampolgársággal és az idegenrendészeti joganyag változásával összefüggő módosítások átvezetése. Tartalmazza továbbá a javaslat a szuverenitásvédelem érdekében szükséges kiegészítést is” – olvasható a csomag indoklásában.

Ezután pontokba szedve indokolták az elképzeléseket:

Magyarország Alaptörvényét legutóbb 2022 nyarán módosították, ekkor hozták vissza a vármegye kifejezést, valamint vonták össze egy napra az önkormányzati és európai parlamenti választásokat.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt szavaz az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok