Index Vakbarát Hírportál

DK: Orbán Viktor a befizetett rezsiszámlákból venné meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret

2023. november 28., kedd 12:41

A Demokratikus Koalíció azt állítja, hogy Orbán Viktor „a családtagjainak és a strómanjának” szeretné megvásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a magyarok rezsiszámláiból. A párt közleményt adott ki a véleményéről, amiben azt írják, az Orbán-kormány 400 százalékos extraprofitot szerzett a magyaroknak eladott gázon, ezért tudja megvásárolni a repülőteret.

Abból a közpénzből venné meg Orbán Viktor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, amit az állami energiacég, az MVM Zrt. fizetett be az Orbán-kormány költségvetésébe – közölte a Demokratikus Koalíció. 

A DK szerint a befizetett 309 milliárd forint a magyarok pénze, amit a „hétszeresére emelt gázért és a duplájára emelt áramért” fizettek be a rezsiszámlákon keresztül.

Mint írták, az Orbán-kormány 400 százalékos extraprofitot szerzett a magyaroknak eladott gázon, és „azért emelték duplájára az áram árát, hogy Orbán Viktor megvehesse a milliárdos barátainak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret.”

Egy másik bekezdésben pedig már arról írnak, hogy a repülőtér árát csak később, a rezsiszámláikban fogják megfizetni a magyarok. 

A budapesti repülőtér birtoklásából hatalmas profitot fog kaszálni Orbán Viktor valamelyik családtagja vagy strómanja

– írja a DK, hozzátéve, hogy ők szociáldemokrata fordulatot hozhatnának egy esetleges kormányváltás alkalmával. 

Szárnyra kapott egy kacsa is

Ahogyan arról az Index korábban beszámolt, szeptemberben megindultak a tárgyalások a jelenlegi többségi tulajdonos és a magyar állam között a stratégiai jelentőségű Ferihegyi repülőtér visszaszerzése érdekében.

Szombaton több helyen is megjelent egy állítás, miszerint a Budapest Airport tranzakciójával kapcsolatban december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak. Erre reagált a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, mint írták, megalapozatlan és hamis állítások jelentek meg a magyar sajtóban. 

Rovatok