Index Vakbarát Hírportál

Egymilliárd forintos lovaspálya épül a Lázár János vezette ménesbirtokon, a teheneknek vízágy is lesz

2023. november 30., csütörtök 07:24

Közel egymilliárd forintos közbeszerzést ítéltek oda a Lázár János vezette mezőhegyesi ménesbirtoknak. Lesznek új karámok és lovaspálya is.

Újabb nagy értékű közbeszerzést ítéltek oda a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek: lovaspálya és környezet kiépítésére kerestek és találtak vállalkozót – írja az rtl.hu. Nettó 997,7 (bruttó 1267 millió) forintos ajánlatával a debreceni Parkertech Kft. lett a befutó, ebben az összegben már benne van a tartalékkeret is. A Parkertech korábban dolgozott a Karmelita kertjén és a Millenáris Szélkapun is.

Az árban nemcsak a lovaspálya van benne, hanem bontási feladatok is, továbbá karámok és léptető építése, fatelepítés, itató- és öntözőrendszer, valamint zöldfal kivitelezése, 12 hónapnyi parkfenntartás.

Orbán Viktor miniszterelnök már 2018 szeptemberében kinevezte Lázár Jánost a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosává, vagyis az állam nevében ő gyakorolhatta a tulajdonosi jogokat. A ménesbirtokot 2004-ben privatizálták, majd 2016-ban Miniszterelnökséget vezető miniszterként maga Lázár intézte a visszavásárlását, amire akkor 2,1 milliárd forintot csoportosítottak át.

A ménesbirtokot 2021-ben, az egyetemekhez hasonlóan egy vagyonkezelő alapítvány (a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány) tulajdonába adták. A kuratórium elnöke Lázár János lett, tehát továbbra is tulajdonosként járhat el a birtok ügyeiben. 

Négy nappal a tavaly áprilisi választások előtt 15 milliárd forintot csoportosított át az alapítvány számára a Miniszterelnökség, amit korábban Lázár János vezetett. Azóta folyamatosan érkeznek a hírek a birtok fejlesztéséről, például:

Mindeközben Lázár János egy sor állami beruházást leállíttatott.

Rovatok