Index Vakbarát Hírportál

Eutanázia-párti Fidesz-tagtól kapott támogató levelet Karsai Dániel

2023. december 2., szombat 19:52

Karsai Dánielt, az ALS nevű halálos betegségben szenvedő, 46 éves alkotmányjogászt egy nevét elhallgatni kívánó fideszes politikus levélben biztosította támogatásáról.

Az alkotmányjogász egy ritka, gyógyíthatatlan, moto-neuron betegségben szenved, amely teljes lebénuláshoz vezet, így a betegség végén fulladás miatt következik be a halál. Mivel a betegség a mentális képességeket nem érinti, ezért azt szeretné elérni, hogy engedélyezzék számára az eutanáziát. 

Karsai Dániel – szokásához híven – a Facebookon osztotta meg az őt ért meglepetést, miszerint olyan személy is támogatja misszióját, aki eutanáziaellenes párthoz tartozik. Az anonimitását megőrizni kívánó politikus írásáról azt mondta a ritka halálos betegségben szenvedő alkotmányjogász, hogy 

az ő támogatása talán a legbátrabb levél, amit mostanában olvastam. Nagyon szép kiállás az ügyünk mellett, egyben kissé szomorú helyzetjelentés hazánkról.

 A politikus levelében többek között az áll:

„Ennél többet nem tehetek sajnos, ez is már határesetnek számít a Fideszben. Itt az ember nagyon könnyen elveszítheti a megélhetését, ha elvi alapon kiáll valakiért, valamiért, ami nem illeszkedik a Fidesz pártlogikájába. Ennyit viszont megteszek, mert meg kell tenni” – olvasható a Karsai Dániel által közölt levélben.

Elképzelhető, hogy Karsai Dániel a közeljövőben a Fidesz egyik vezető politikusával is vitat folytat az eutanázia kérdéséről.

Rovatok