Index Vakbarát Hírportál

Egy friss kutatás szerint a magyarok háromnegyede kevesli a katonák bérét

2023. december 5., kedd 10:24

Egy november végi közvélemény-kutatás alapján a többség egyetért a kormány által kezdeményezett honvédelmi fejlesztési intézkedésekkel. A haditechnika-vásárlást, a katonák fizetésének emelését, valamint a létszám növelését is támogatják.

A Real-PR 93. november végi közvélemény-kutatása szerint a magyar lakosság döntő többsége egyetért a magyar hadsereg fejlesztésével a felmérésben vizsgált mindhárom témakörben.

A megkérdezettek 76 százaléka támogatja a korszerű haditechnika vásárlását, valamint a magyar katonák fizetésének emelését, előbbi céllal 18 százaléknyian, utóbbival csak 13 százaléknyian nem értenek egyet.

Azzal 69 százalék ért egyet, hogy a katonák létszámát is növelni szükséges, az ellentábor 23 százalék. A felnőtt népesség 88 százaléka támogat legalább egy haderőfejlesztési célt a felsorolt három közül, de a magyarok 58 százaléka mind a három célt támogatja.

A kutatásból kiderült az is, hogy a kormánypárti szavazók egységesen támogatják a kormány által kezdeményezett haderőfejlesztési intézkedéseket, mindhárom kérdéshez 87–88 százalékos arányban viszonyulnak pozitívan, 6–7 százaléknyian negatívan.

Az adatok szerint a baloldali szavazók körében is népszerű intézkedés a korszerű haditechnika vásárlása (62 százalék) és a katonák fizetésének emelése (59 százalék). A létszámemelést illetően sem elutasítók, inkább megosztottak, miután 46–47 százalékuk támogatja és ellenzi azt. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke az előző héten mutatta be honvédelmi programját.

A vidékiek 78 százaléka szorgalmazza a korszerű haditechnikai eszközök vásárlását, valamint a katonák fizetésének emelését, a létszámnövelést 72 százalék, ezzel szemben a fővárosban az utóbbi kérdésnél már csak 56 százalék az egyetértők aránya, a fizetésemeléssel kapcsolatban 65 százalék, a korszerű haditechnika vásárlását illetően 71 százalék. A vidéki lakosság 90 százaléka támogat legalább egy fejlesztési célt a felsorolt három közül, mindhármat 58 százalék, a budapestiek körében előbbi arány 82 százalék, utóbbi pedig 45 százalék.

A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült 2023. november 27–30. között, a felnőtt társadalomra korra, nemre és lakóhelyre reprezentatív mintán.

Rovatok