Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikor ül le vitázni Karsai Dániel és Kósa Lajos

2023. december 7., csütörtök 13:00

A gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel a jövő hét folyamán ül le vitázni Kósa Lajossal. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduló férfi szerint az élet végi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért.

Az alkotmányjogász egy ritka, gyógyíthatatlan, motoneuron-betegségben szenved, amely teljes lebénuláshoz vezet, így a betegség végén fulladás miatt következik be a halál. Mivel a betegség a mentális képességeket nem érinti, ezért azt szeretné elérni, hogy engedélyezzék számára az eutanáziát. 

December 1-én a Momentum meghívására részt vett a parlament ülésén Karsai Dániel. Több ellenzéki politikus is kiállt ügye mellett, akiknek ezt meg is köszönte közösségi oldalán, egyúttal beszélgetésre invitálta Kósa Lajost, aki ígéretet tett, hogy eleget fog tenni a kérésnek.

Most pedig Karsai Dániel bejelentette, hogy Kósa Lajos valóban elfogadta a vitára való felkérését, amire kedden 13 órakor kerül sor a Parlamentben. Az alkotmányjogász az ATV Start műsorában elárulta, hogy a fideszes politikus négyszemközt szeretne vele találkozni, ezért még az sem biztos, hogy az alkotmányjogászt elkísérhetik az ügyvédei.

Mint mondta: nem tudja, miről beszélgetnének négyszemközt, ami ne tartozna mindenkire, de valószínűleg el fog menni a találkozóra.

Úgy gondolja, az elmúlt időszakban bizonyította, hogy sárdobálásba nem megy bele, senkiről sem mond rosszat. Karsai Dániel felvetette Kósának, hogy más, Strasbourghoz fordult sorstársai is vehessenek részt ezen a találkozón, ha szeretnének, de egyelőre a képviselő még nem válaszolt a felvetésre.

A bíróságon folyó perben Karsai Dániel és a mögötte álló jogászok azt szeretnék elérni, hogy önszántából véget vethessen életének mások segítségével. Karsai Dániel egyébként nemrég szólalt fel Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán az élet végi döntések meghozatalának magyarországi tilalma ellen. Az igazságügyi minisztérium korábban azzal érvelt, hogy az élet védelme elsődleges a keresztény kultúrában, így Magyarországon is. 

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduló alkotmányjogász életútját ebben a cikkünkben részleteztük.

Rovatok