Index Vakbarát Hírportál

Teherhajó ütközött a Margit hídnak

2023. december 19., kedd 09:17

A Margit híd egyik pillérének ütközött egy teherhajó kedden reggel – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kisdi Máté katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: egy vasércet szállító teherhajó bárkája ütközött „érintőlegesen” az egyik pillérnek. A hajó kormányozható maradt, továbbhaladt dél felé, a Csepel-sziget környékén talált kikötési lehetőséget. A katasztrófavédők beavatkozására nem volt szükség.

A hídpillérrel ütköző ukrán felségjelű teherhajó öt összekapcsolt uszályt tolt déli irányban. Az illetékes hídmesteri szolgálat azt jelentette, hogy a budai egyes pillért érintette a teherhajó, de kárt nem okozott. Csécsi Soma a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy

a balesetben személyi sérülés nem történt.

A rendőrség szemlét tart a hajón, és víziközmű veszélyeztetése miatt büntetőeljárásban vizsgálják a baleset összes körülményét. A hajó a baleset után Budapest Háros kijelölt horgonyzóhelyén kötött ki – tette hozzá a rendőrségi szóvivő, amit az MTI összegzett.

Korábban mint írtuk, az Országos Meteorológiai Szolgálat két vármegye kivételével országszerte kiadta az elsőfokú, citromsárga figyelmeztető előrejelzését köd miatt, köztük Pest vármegyére is. Az érintett régiókban tartós, maximum hat órán át tartó sűrű köd várható, a látástávolság pár száz méterre korlátozódik.

Rovatok