Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a diósjenői férfi ellen, aki megölte és elásta nevelt lányait

2023. december 20., szerda 09:41

Több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat Nógrád Vármegyei Főügyészség a diósjenői férfival szemben, aki 2009-ben először a 19 éves, majd a 14 éves nevelt lányát is megölte.

Az Indexen írtunk róla, hogy egy 49 éves diósjenői férfi meggyilkolta, majd háza udvarán elásta nevelt lányait 2009-ben. A nyomozók a beszerzett bizonyítékok alapján a férfit 2022. június 30-án diósjenői lakhelyén fogták el, őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A Nógrád Vármegyei Főügyészség december 20-i közleménye szerint mostanra a vádemelés is megtörtént.

A vád szerint a férfi a folyó év februárjában a diósjenői házukban összeveszett a 19 éves nevelt lányával, akiről megtudta, hogy gyermeket vár. Többször fejen ütötte, majd meg is rugdosta a földre kerülő sértettet, aki belehalt a bántalmazásba. A férfi a holttestet az élettársa segítségével még aznap elásta a háza udvarán.

Egy hónappal később a férfi az első áldozat 14 éves húgával is konfliktusba került, miután a lány pénzt kért tőle a bevásárláshoz. A veszekedés közben a férfi háza udvarán fojtogatta, majd halálra verte a lányt. A vádlott a holttestet előbb a házában egy ágy alá rejtette, majd éjjel a közeli erdőben elásta. Amikor 2015 nyarán megtudta, hogy az erdőt fel akarják parcellázni, kiásta a lány csontjait, és elégette azokat, az el nem égő maradványokat pedig máshol földelte el.

A vádlott élettársa, a sértettek vér szerinti anyja, annak ellenére, hogy tudott a férfi tetteiről, ha bárki a lányok hollétéről kérdezte, azt mondta, hogy Budapestre költöztek.

Az ügyben a Nógrád Vármegyei Főügyészség a férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntette, míg élettársa ellen bűnpártolás bűntette miatt emelt vádat, vádiratában a férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés, a nővel szemben pedig börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ha a vádlottak a bíróság előtt teljeskörűen beismerik a bűncselekmények elkövetését és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, a férfival szemben a kiszabható legnagyobb mértékű szabadságvesztés, vagyis 15 év fegyház, míg a nővel szemben 2 év börtön lesz az ügyészi indítvány. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést – írja közleményében a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

Rovatok