Index Vakbarát Hírportál

A BKK vezérigazgatója szerint már napirenden a találkozó a főváros és a minisztérium között

2024. január 5., péntek 10:33

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója elárulta: december 20-án tudták meg, hogy a minisztérium nem hosszabbítja meg a szerződést, és állítása szerint abban bíztak, hogy az előző évekhez hasonlóan meg tud állapodni a főváros és a minisztérium.

A Népszavának adott interjújában a vezérigazgató elmagyarázta:

Az ügynek több fejleménye is volt a napokban. Az Index birtokába került belső BKK-s levelezésből kiderült, hogy Karácsony Gergely és Draskovics Tibor közösen akadályozhatta meg azt, hogy megállapodás szülessen az ügyben. Majd a főpolgármester egy posztban reagált a fejleményekre.

A Fidesz budapesti frakcióvezetője kontrázott rá az írására, és szerda este a főpolgármester az ATV műsorában beszélt az ügyről. Illetve arról is írtunk, hogy egy hónapja még kiváló volt a viszony Karácsony Gergely és Lázár János közt.

A BKK vezérigazgatója korábban az ATV Start műsorában beszélt a Budapest-bérletek körül kialakult helyzetről, ahol azt mondta, tudtak arról, hogy a minisztérium a 2022-es elszámolási vitát lezártnak tekinti, és emiatt nem akar hosszabbítani. Majd hozzátette, hogy az ügyben vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, ki szivárogtatott.

Reagált a minisztérium

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csak a 2022-es elszámolási igényéről akart megegyezni a fővárossal és a BKK-val, az agglomerációs megállapodás meghosszabbításáról és a normatív támogatásról nem esett szó – ez derült ki a 444 által nyilvánosságra hozott levélből.

Mint írják, a minisztérium jelezte a BKK-nak, hogy Budapest 2024-ben nem fogja megkapni a törvény alapján járó évi 12 milliárdos állami tömegközlekedési támogatást, melyet bizonyít az ÉKM BKK-nak december 20-án elküldött levele is.

Ez a 2022-es év elszámolásáról szóló megállapodást tartalmazta, és Karácsony Gergelyék a lap szerint ezt  utasították el, nem az agglomerációs együttműködés meghosszabbítását.

A tárca megerősítette a HÉV-járatok ritkítását és azt is, hogy március elsejétől új, országos tarifa jön.

Rovatok