Ruszin-Szendi Romulusz volt magyar vezérkari főnök egy interjúban arról beszélt, hogy a Közel-Keleten többször is feszült helyzetbe keveredett. Elmondása szerint vérdíjat tűztek ki a fejére, de mégis golyóálló mellény nélkül ment tárgyalni.
A Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke Hajdú Péter Frizbi című műsorában vendégeskedett, ahol elárulta, hogy iraki és afganisztáni szolgálata alatt többször is feszült volt a helyzet.
Ott sokkal többen kerestek az ellenállók közül, hogy esetleg hazavigyék a fejem. Akkor minden ilyen szintű parancsnoknak vérdíj volt a fején. Örökre hálás leszek azoknak a srácoknak, akik akkor védtek
– mondta Ruszin-Szendi Romulusz Afganisztánról.
A volt vezérkari főnök azt is elmesélte, hogy iraki szolgálata alatt olyan feszült volt a helyzet, hogy a merényletek miatt szárazföldön nem, csak légi úton mehettek be a katonák Bagdadba.
Elmondása szerint amikor a helyi rendőrfőnökkel vagy a kormányzóval tárgyalt, csak egy pisztoly volt nála, míg golyóálló mellény nem, ezzel jelezve a bizalmát az elöljárók felé. Hozzátette, hogy az őt védő egyenruhások viszont „talpig vasban” álltak körülötte.
Mint megírtuk, Ruszin-Szendi Romuluszt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök áprilisban mentette fel beosztásából. A fiatalítási hullám miatt Ruszin-Szendinek a honvédségtől is távoznia kellett.
A volt vezérkari főnök tavaly októberben adta ki A háború öt alapelve című könyvét, amellyel kapcsolatban azt mondta:
Nyilván a közösségi médiában nagyon sokan megkérdezik, miért írom azt, hogyan nyerd meg életed csatáit, mikor én már nem vagyok vezérkari főnök. Hogy szerettem volna-e tovább csinálni? Persze. Hogy nem vagyok katona? Dehogynem. Aki egyszer ezt a mundért felveszi, az élete végéig katona lesz.
A beszélgetés teljes egészében Hajdú Péter műsorának legújabb adásában lesz látható, amely pénteken 19 órakor lesz elérhető a Frizbi TV YouTube-csatornáján.