Index Vakbarát Hírportál

A Szuverenitásvédelmi Hivatal leendő elnöke szerint 2022 nem ismétlődhet meg

2024. január 6., szombat 12:08

A Szuverenitásvédelmi Hivatal február 1-jén megkezdi működését – jelentette be a szervezet felkért elnöke szombaton a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban. Lánczi Tamás fontosnak nevezte, hogy a szervezet nem hatóság, hanem hivatal, így nem nyomoz és nem szankcionál.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elsődleges feladata az, hogy vizsgálatokat folytasson le, kutasson, és feltárja azokat a kockázatokat, amelyek a magyar szuverenitásra leselkednek, és lehetőség szerint megtegyen mindent, hogy ezeket a veszélyeket elhárítsa – foglalta össze a videóban Lánczi Tamás.

A leendő elnök a hivatal első feladatának azt nevezte, hogy felkészüljenek a júniusban tartandó európai parlamenti, valamint önkormányzati választásokra.

Lánczi Tamás emlékeztetett, a 2022-es országgyűlési választás után napvilágra került, hogy milyen befolyásolási kísérletek történtek, „a hivatal első feladata lesz, hogy megakadályozza, hogy ilyen még egyszer előforduljon”.

Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy 2022 nem ismétlődhet meg

– hangsúlyozta Lánczi Tamás, hozzátéve: Európában, de különösen Közép-Európában számos befolyásolási kísérlet történt és történik, „a demokratikus akaratképzést eltérítik a külső erők attól, ahogy azt egyébként az adott állam jogszabályai előírják”.

„Manipulálják a közbeszédet, civil szervezetek mögé bújva külföldi aktorok politikát csinálnak, vagy politikát próbálnak csinálni, korlátozzák a közbeszédet. Hosszasan lehetne még sorolni azokat a negatív tendenciákat, amelyek Magyarországon is jelen voltak, és külföldön is megfigyelhetők” – mondta Lánczi Tamás.

Rovatok