Index Vakbarát Hírportál

Szabó Tímea: Értem én, ha Ungár Péter ideges lett

2024. január 8., hétfő 16:11

A Párbeszéd – Zöldek országgyűlési képviselője és frakcióvezetője szerint Ungár Péter nem egyenlő az LMP-vel, és személyes ambíciói sem keverendők össze az LMP értékrendjével. Indulatos üzengetés indult Szabó Tímea és Ungár Péter között.

Tarlós István volt főpolgármester a napokban egy interjúban arról beszélt: pletykaszinten felmerült, hogy közös főpolgármester-jelöltje lesz egy ellenzéki pártnak és a kormánypártnak Budapesten. Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Vitézy Dávidra gondolt, akivel az LMP tárgyal az indulásról. Az ellenzéki párt határozottan cáfolta, hogy bármilyen egyeztetést folytatnának a Fidesszel.

Szabó Tímea egy Facebook-bejegyzésben ugyanakkor „trójai falónak” nevezte az LMP-t, és azt írta: összenő, ami összetartozik.

Az, hogy ellenzékből miként lehet a Fidesszel ugyanabban a jelöltben gondolkodni, önmagában is érdekes kérdés, de felmerül itt más is

– fogalmazott a párbeszédes politikus, majd többek között hozzátette: Vitézy Dávid nem zöld,

de legalább élete nagy részében a Fideszt szolgálta, és mellesleg Orbán Viktor rokona is.

Ungár Péter reagált, és azt írta, hogy Szabó Tímea hisztérikus stílusban támadta meg az LMP-t, ez pedig fontos visszajelzés, mert tudják: jó úton járnak.

„Ungár Péter egészen biztosan fordítva ül a lovon”

A Párbeszéd – Zöldek politikusa nem maradt adós a válasszal, újabb bejegyzést közölt a Facebook-oldalán:

A Fideszen kívüli világ képviselete egy módon biztosan nem lehetséges: a Fidesz érdekeit szolgálva fideszes politikus támogatásával. Ungár Péter egyetlen válasza minden érdemi kérdésre: »hiszitellenzék«. Ungár Péter persze nem egyenlő az LMP-vel, személyes ambíciói sem keverendők össze az LMP értékrendjével. Így aztán az a hozzáállás sem egy pártot, legfeljebb egy személyt minősít, hogy »hisztinek« minősíti, ha valaki nem ért egyet vele. Abban például, hogy még a közelmúltban is magas beosztású fideszes politikust indítson a zöld főpolgármesterrel szemben. Akkor a DK, a Momentum, a Párbeszéd – Zöldek, a budapestiek többsége, mindazok, akik támogatják Karácsony Gergelyt, Ungár szerint nyilván mind »hisztiellenzékiek«.

Szabó Tímea továbbá megjegyezte, ha valami tényleg hiszti, akkor az az érdemi válaszok helyetti minősítgetés.

Értem én, ha Ungár Péter ideges lett, hiszen Tarlósnak nem lett volna szabad kikotyognia, hogy az LMP és a Fidesz egyeztet. De azért ennél komolyabb választ érdemelnének az LMP támogatói is, a budapestiek is, az ellenzéki szavazók is

– fogalmazott a párbeszédes politikus, de azt hozzátette, hogy persze bárkinek szíve joga ellenjelöltet állítani Budapesten Karácsony Gergellyel szemben, ez nem kérdés.

A kérdés az, hogy erre vajon miért egy fideszes jelölt lenne Ungár szerint a legalkalmasabb? Tényleg nem világos, hogy ez a politikai játszadozás még az LMP érdekeinél is jobban szolgálja a Fidesz érdekeit? Budapest a közös otthonunk, amit nem engedhetünk a fővárosellenes Fidesz kezére játszani. Zárójel, de ha már Ungár Péter felvetette: én igenis számonkérem a Fidesz által piedesztálra emelt Böjte Csabán, hogyan fordulhatott elő, hogy az általa vezetett gondozóházakban több kiskorú kisfiút és egy fiatalkorú lányt is éveken keresztül megerőszakoltak. És igen, a járvány alatti botrányos kormányzati beszerzések sem maradhatnak tisztázás nélkül. A gyerekek elleni erőszakot és a közpénz elherdálását zöld, lila, rózsaszín vagy akármilyen színű politikusként is mindig számon fogom kérni. De maradjunk inkább a főváros témájánál, és a válaszra váró kérdéseknél: miért egy fideszes jelöltet akar Ungár támogatni?

Szabó Tímea szerint „mindkét fél által bevallottan” hetek óta tárgyalnak, vagyis „komolytalannak tűnik most azt állítani”, hogy Vitézy csak egy a sok megfontolandó jelölt közül, és az LMP nem tudja még, hogy kit indít majd. Ungár Péter a legutóbbi bejegyzésében azt írta:

Nem tudjuk ki lesz az LMP jelöltje a fővárosban, de ha önmagában a lehetőségek számbavételével azt elértük, hogy egyszerre jött zavarba és beszél összevissza a Fidesz, és kap hisztériás rohamot Szabó Tímea, akkor azt visszaigazolásnak tekintjük, hogy jó helyen kapiskálunk.

A párbeszédes politikus azonban azt kérdezi az LMP társelnökétől:

Miért egy kormánypárti, zöldpolitikusként a legkevésbé sem azonosítható jelölt lenne szerinte a legalkalmasabb a főpolgármesteri tisztségre? Mi a problémája egy önmagát zöldként azonosító pártnak egy zöld főpolgármesterrel?

Szabó Tímea azzal zárta a bejegyzését, hogy tárgyilagos, higgadt válasz hiányában csak a kételyek maradnak. „Ha a zöldpolitika az LMP szerint azt jelenti, hogy akkor a környezetpusztító, akkumulátor-rémálmot végrehajtó és megújulóenergia-ellenes Fidesz emberével kell tárgyalni, akkor Ungár Péter egészen biztosan fordítva ül a lovon” – állapította meg a párbeszédes politikus.

Rovatok