Index Vakbarát Hírportál

Lemondásra szólítanák fel Soproni Tamás terézvárosi polgármestert

2024. január 11., csütörtök 06:58

Fideszes és független képviselők szólítanák fel lemondásra Soproni Tamást. Bálint György független képviselő szerint a polgármester jelentős veszteséget halmozott fel hivatalba lépése óta.

Határozatképtelenség miatt elmaradt szerdán a VI. kerületi önkormányzat képviselő-testületi ülése, amelyet a terézvárosi fideszes képviselők mellett egy független képviselő kezdeményezett azért, hogy lemondásra szólítsák fel Soproni Tamást (Momentum–DKMSZPPárbeszédLMP), mivel szerintük a polgármester tevékenysége miatt sorozatos anyagi kár éri a kerületet.

A sikertelen testületi ülésen a fideszes képviselők mellett csak a független Bálint György jelent meg, utóbbi az MTI-nek elmondta, hogy

a Miniszterelnökség nemrég 24 millió forint visszafizetésére kötelezte az önkormányzatot különféle, a helyi szakrendelő felújításával kapcsolatban elkövetett pályázati szabálytalanságok miatt.

Az önkormányzat tagjai erről csak a sajtóból értesültek, Soproni Tamás semmilyen tájékoztatást nem adott a képviselőknek, sőt a kérdéseikre sem válaszol.

Bálint György beszámolója szerint az ügyben a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálatot indított, és 3 millió forintos bírságot szabott ki az önkormányzattal szemben. A polgármester tagadja a szabálytalanságokat, a képviselő ugyanakkor úgy vélekedett, hogy súlyos ügyekről van szó, amelyekért az egész testület – pláne a részletek ismerete nélkül – nem vállalhatja a felelősséget.

Bálint György kiemelte, Soproni Tamás polgármestersége alatt Terézváros már 142 millió forintos veszteséget halmozott fel, ezért a január végén esedékes következő testületi ülésen ő és a fideszes képviselők ismét felszólítják Soproni Tamást a lemondásra.

A terézvárosi Fidesz elnöke, Kovács Balázs Norbert azt írta, hogy „Soproni Tamás és az önkormányzat dollárbaloldali többsége a példátlan botrányt az első perctől kezdve el akarja hallgatni”.

A polgármester bujkál, hazudozik és menekül a kérdések, a nyilvánvaló felelőssége elől. Az újabb lebukása után is ismét hazudozásba kezdett és rá jellemző módon másra próbálja terelni a felelősséget.

Hozzátette, „továbbra is várják a válaszokat Soproni Tamástól a dollárbaloldali önkormányzat által elkövetett súlyos jogsértésekkel kapcsolatban”.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk az Indexen, régóta áll a bál a terézvárosi önkormányzatnál és az indulatok továbbra sem csitulnak.

Rovatok