Index Vakbarát Hírportál

Több mint egy hónapja várják kilépőpapírjukat a zuglói tanárok

2024. január 11., csütörtök 06:39

Öt napon belül meg kellett volna kapniuk a kilépőpapírokat a felmondó dolgozóknak, de erre már másfél hónapja várnak.

A zuglói Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola körül áll a bál, ugyanis több pedagógus és korábban ott dolgozó hiába várja a kilépőpapírjait, mely nélkül álláskeresési járadékhoz sem jutnak – írja az RTL

Az érintettek azért mondtak fel, mert nem tudták elfogadni a státusztörvényt, és inkább más munka után néztek. 

Az egyik felmondott tanár így nyilatkozott az RTL Híradónak:

A munkaügyi központban negyven napon belül pótlási kötelezettségem van, és ez a héten jár le. Úgyhogy ha nem tudom pótolni, akkor álláskeresési járadékot sem kapok.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint ez a jelenség nemcsak a zuglói iskolára jellemző, hanem szerinte legalább még két tankerületi központ is érintett.

A Közép-Pesti Tankerületi Központ a következőt üzente a Híradónak.

Amint az igazolásokat a Magyar Államkincstár a Tankerületi Központ rendelkezésére bocsájtja, azoknak továbbítása minden esetben haladéktalanul megtörténik.

Rovatok