Index Vakbarát Hírportál

A PDSZ szerint csúszhat a tanárok februári kifizetése

2024. január 21., vasárnap 10:03

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a tanárok egész januárban úgy dolgoznak, hogy nem tudják, mennyi fizetést kapnak a munkájukért, és nehezen lesz tartható a megemelt fizetés utalásának határideje, amiért a kiegészítő normatív támogatás igényléséhez szükséges államkincstári határozat még nem érkezett meg.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) attól tart, hogy csúszhat a tanárok fizetésének februári utalása – írja az RTL Híradó.

A kormány a befagyasztott uniós támogatások egy részének feloldásához kötötte a pedagógusbér-emelést, amely decemberben megtörtént. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása alapján ez azt jelenti, hogy a tanárok már februárban 32,2 százalékkal megemelt bérhez jutnak, az erről  szóló határozatot pedig  január 30-ig  mindenki  megkapja

Egy rendelet jött a képbe

A miniszter által említett határidő eredetileg január 22. volt, de azt csütörtökön, a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel módosítottak. Az indoklás szerint az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, valamint humanitárius katasztrófára tekintettel bevezetett veszélyhelyzet miatt.

A 24. hu szerint a tanárok így egész januárban úgy dolgoznak, hogy nem tudják, mennyi fizetést kapnak a munkájukért. Egy magániskola fenntartója a lapnak nyilatkozva kaotikusnak nevezte a helyzetet.

NEKIK ÚGYNEVEZETT NORMATÍV TÁMOGATÁS JÁRNA AZ ÁLLAMTÓL A FIZETÉSEMELÉS FEDEZÉSÉRE. ANNAK IGÉNYLÉSÉHEZ ELŐBB EGY ÁLLAMKINCSTÁRI HATÁROZATRA LENNE SZÜKSÉG, ÁM AZT MONDJÁK, AZ MÉG NEM ÉRKEZETT MEG, ÍGY FOGALMUK SINCS, MI ALAPJÁN KÉRJÉK A TÁMOGATÁST.

A PDSZ szerint így nehezen lesz tartható, hogy a tanárok megkapják a megemelt fizetést februárban. Van, aki szerint a bérszámfejtésre sem lesz idő, így az is előfordulhat, hogy csak késve érkezik meg februárban a fizetés.

A szakszervezet aggályaival a csatorna megkereste a kormányt, megkérdezték, hogy időben megkapják-e a tanárok a fizetésüket, és hogy mi köze az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzetnek a tanárok kifizetéséhez. Erre válaszul azt írták, hogy 

a Magyar Államkincstár a tegnapi napon minden fenntartót tájékoztatott a forrásbiztosítással kapcsolatban. A kinevezések kiadásának határidejét pedig az intézménytartók kérésére módosították.

Rovatok