Index Vakbarát Hírportál

Vitézy Dávid: Lázár János vadászott a munkatársaimra

2024. január 21., vasárnap 16:18

„Nem döntöttem el, hogy indulok-e a főpolgármester-választáson” – mondta Vitézy Dávid közlekedési és városmobilitási szakértő a Jelennek adott interjúban. A volt közlekedési államtitkár Lázár János építési és közlekedési miniszterről is kitálalt.

A szakember ismét hosszasan kritizálta Lázár János építési és közlekedési minisztert, illetve a Jelennek adott interjúban válaszolt arra is, hogy megpályázza-e a főpolgármesteri széket.

Korábban egyébként már felvetődött ez a kérdés, ugyanis elárulta, hogy Ungár Péter valóban megkereste ezzel kapcsolatban, amire nem mondott nemet, de igent sem. A mostani, vasárnap megjelent interjúban pedig hosszasan kifejtette álláspontját több témában is a közlekedési szakember: 

Nem születik optimális megoldás a Budapest-bérlet ügyében?

Vitézy Dávid egyik legfontosabb állítása, hogy szerinte lehet egy olyan összeget találni, amikor még a fővárosi utasok java részének nem éri meg többet adni azért, hogy Pest vármegyében is utazhatnak, de azért alacsonyabb, mint a mostani vármegyebérlet és a fővárosi jegy ára, amivel az agglomerációból ingázók is jól járnának.

Azonban szerinte ebben a helyzetben is meg kellene állapodni, hogyan osztja meg a kormány és a főváros a bevételeket.

Létrejön egy olyan rendszer, ahol Budapest + Pest (megyei) bérlet van, ami nem 9500 forintba kerül, tehát nincs meg ez az óriási bevételkiesés, hanem annyiba kerül, mint két vármegyebérlet, vagy kicsit kevesebbe, tehát, mondjuk, 15 ezer forintba

– fogalmazott Vitézy Dávid a G7 podcastműsorában

A szakember a műsorban meglehetősen furcsának nevezte, hogy Lázár János Budapesten nagyon fontosnak tartja az integrációt, miközben a Debrecenben tartott sajtótájékoztatón az például fel sem vetődött, hogy a cívisvárosban a helyi közösségi közlekedésben a hajdú-bihari vármegyebérletet is elfogadják.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az építési és közlekedési miniszter Budapest esetében viszont egy ilyen típusú új ajánlatot tett Karácsony Gergelynek, miután a két fél elszámolási vitába keveredett.

(Borítókép: Vitézy Dávid és Lázár János. Fotó: Zöld Fanni, Karip Tímea / Index)

Rovatok