Index Vakbarát Hírportál

A Belügyminisztérium szerint február elején minden pedagógus számláján ott lesz az emelt fizetés

2024. január 22., hétfő 13:16

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy minden érintett tanár megkapja az emelt összegű fizetését február elején. A döntés mintegy 140 ezer embert érint.

Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. 

Elmondta, hogy 2022 és 2025 között összesen 93,5 százalékkal növekednek a bérek, ami a valaha volt legnagyobb, pedagógusok részére eszközölt fizetésemelés. 

A mostani emelést követően így februártól 

a pályakezdők jogszabályban meghatározott legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz. Pedagógus I. kategóriában legkevesebb 538 ezer forintot, pedagógus II. fokozatban 555 ezer forintot kereshetnek az oktatók és nevelők, míg a mesterpedagógusok fizetése 630 ezer forintról indul, a kutatótanárok bérének alsó határa pedig 750 ezer forint lesz.

A döntés mintegy 140 ezer embert érint, de az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű területeken dolgozó pedagógusoknak a fentieknél is 20 százalékkal magasabb fizetést garantál a törvény.

A kormány 2030-ig vállalta, hogy a diplomásátlagbérrel együtt mozgatja a pedagógusok fizetését. 

Rovatok