Index Vakbarát Hírportál

Enyhébb büntetéssel is megúszhatja az újpesti ámokfutó

2024. január 25., csütörtök 06:04

Akár enyhébb büntetésre is számíthat a vétkes sofőr, aki hétfőn este három autóba és egy buszba rohant bele egy piros lámpánál. A balesetben egy 45 éves férfi életét vesztette, az elkövetőt azóta is keresik.

Mint megírtuk, hétfő este Újpesten, a Rózsa utcában három autóba és egy buszba rohant bele egy ámokfutó, majd elmenekült a helyszínről. A sötétkék Mercedes rohant bele hátulról a piros lámpánál várakozó kis Fiatba, majd átsodródott a szembesávba, ahol két másik autónak ütközött, végül egy busz elejének csapódva állt meg.

A közeli kisboltból kirohantak a csattanásra, és látták, hogy a Fiat utasai súlyosan megsebesültek, majd megpróbálták kimenteni őket. A 14 éves kislányt kimentették, de az édesapja már nem mozdult. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak a sofőr ellen.

Általában ha valaki elhagyja a helyszínt, vagy megpróbálja úgy feltüntetni, mintha nem ő vezette volna a járművet, ennek biztos, hogy valamilyen oka van. Nyilván lehet találgatni, hogy ez lehet egy korábbi büntetéstől való félelem, esetleg azt le kell tölteni, vagy ittasság, bódultság

– mondta Borbély Zoltán ügyvéd az RTL Híradónak.

Hozzátette, hogy mivel utólag szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy a baleset idején alkohol vagy drog hatása alatt volt-e a sofőr, akár enyhébb büntetésre is számíthat.

Rovatok