Index Vakbarát Hírportál

Orbán Balázs szerint bravúros politikai mozdulatsor kell Magyarországnak

2024. január 26., péntek 06:47

Magyarországnak a következő években, évtizedben bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania –hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke az MCC új székesfehérvári központjának csütörtöki ünnepélyes megnyitóján.

Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, az általa jegyzett, Huszárvágás címmel megjelent könyvről elmondta: a kötet azt bontja ki, hogy a világ „blokkosodni készül”, egyre több háborús konfliktus, egyre több gazdasági szankció, egyre több ellenségeskedés jellemzi, s ez a kiindulópont nem jó Magyarország számára.

Úgy látja, hogy „hazánknak stabil, nyitott, kereskedő világra lenne szüksége, és ennek a világnak a felépítésén kell dolgozni”, miközben „a körülöttünk lévő erők egy másik világ felépítésén dolgoznak, ezért nemet kell mondanunk a blokkosodásra” – adta hírül az MTI.

Orbán Balázs megjegyezte: bár ő politikában dolgozó ember, a könyv tudományos és elemzői igényességgel íródott.

Rámutatott: zajlik egy közéleti vita arra vonatkozóan, hogy Magyarország jó úton jár-e, és szerinte jó úton jár, ezért írta meg a könyvet. Azt szeretné bemutatni, hogy ezt nem csak a magyarok gondolják így, hanem sokan hasonlóképpen látják a világ átalakulását,

és hasonlóképpen látják benne Magyarország kitörési lehetőségeit – tette hozzá.

A kuratóriumi elnök az MCC-ről elmondta: a 21. század világszerte elhozta az oktatáshoz való hozzáférés kiteljesedését, ugyanakkor az egyéni tehetséggondozás és az egyénre való figyelem háttérbe szorult, ezt a küldetést vállalta fel a Mathias Corvinus Collegium.

Emellett szerte a Kárpát-medencében azokat a diákokat keresik, akik éreznek magukban annyi ambíciót, hogy az egyéni karrierúton túl a közösség szolgálatába is álljanak, és a közösség érdekében tegyenek – fűzte hozzá.

Bővülhet a programkínálat az új székesfehérvári központban

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója arról beszélt, hogy új székesfehérvári központjuk a történelmi belvárosban van, ezért a megközelíthetősége jobb, ráadásul nagyobb befogadóképességű is, ezért tervben van a programkínálat bővítése. 

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester fontosnak nevezte, hogy Európa egyik legnagyobb tehetséggondozó hálózata és közössége megjelent Székesfehérváron, s ez is hozzásegíti majd a várost ahhoz, hogy a fiatalok a legkorszerűbb tudást kaphassák, itthon tudják őket tartani, illetve máshonnan haza tudják őket hozni.

Beszélt arról is, hogy egy nemrégiben megjelent országos kutatásban a megyei jogú városok kategóriáját a legmagasabb fejlettségi szinttel Székesfehérvár nyerte meg, és a kimutatás szerint jelentősen emelkedett az elmúlt nyolc évben a diplomások aránya a városban, aminek fenntartásához a tehetséggondozás elengedhetetlen.

Rovatok